Mindent beleadnak a futsalosok

Egyetem
Rendhagyó megyei rangadóra készülnek a Debreceni Egyetem női futsalosai és a férfiakra is kemény küzdelem vár. A megye I-es labdarúgók idegenben játszanak a hétvégén, a megye II-es csapat számára közben már véget ért az őszi bajnoki szezon.

Igazi csemegének ígérkezik a Hajdúböszörményi TE – DEAC női futsal meccs az NB1 soron következő fordulójában. A böszörményiek éppen az egyetemi alakulatból erősítettek egy teljes sornyi játékossal az idei szezonra, így léptek előre a bajnokság egyik fő esélyesévé. Helyezésüktől függetlenül nagyon készülnek mindkét oldalon a Hajdúböszörményben szombaton 15:30-kor kezdődő csatára, bár egyértelműen a hazaiak az esélyesek. Eddig a HTE öt meccséből egyet sem veszített el: 3 győzelem és 2 döntetlen a mérlege, amivel a 3. helyen áll Quirikó Vivien edző alakulata. A megfiatalított DEAC lassan magára talál az NB1-ben, Sólyom Attila vezetőedző szerint fejlődik a csapat.

A DEAC férfi futsalosai a Gyöngyös gárdáját fogadják hétfő este 18 órakor a Sporttudományi Oktatóközpontban. Az ellenfél igen hektikusan szerepel az NB2-es bajnokságban, abban viszont állandó, hogy eddigi 3 győzelmét otthon, 3 vereségét idegenben szerezte. A DEAC jelenleg második a keleti csoportban 4 nyert meccsel, 1 döntetlennel és 1 vereséggel. Elek Gergő edző szerint ez a tudás bárki ellen elég lehet ebben az osztályban, ám nem szabad elfelejteni, hogy amatőr sportolókról van szó.

Az utolsó előtti őszi forduló következik a megyei első osztályú labdarúgó bajnokság mezőnye számára a hétvégén, a DEAC és a DASE is idegenben lép pályára. A második helyen tündöklő DEAC ezúttal a hatodik pozícióban állomásozó, tavaly ezüstérmesként zárt Sárrétudvari KSE otthonában vendégszerepel. A két együttes közt nyolc pont a különbség a tabellán a debreceni egyetemisták javára. Ami a gólszerzést illeti: rúgott gólokat tekintve Sáfár László játékosai másodikak az egész mezőnyt figyelembe véve, ráadásul Csörgő Krisztián személyében a harmadik legjobb mesterlövész is a DEAC-ban futballozik! A sárrétudvari közben mind szerzett, mind kapott gólokat tekintve átlagos produkcióval rukkolt elő idáig. A szombati találkozó 13:30-kor kezdődik.

A másik megyei premier ligás egyetemi alakulat, a DASE a tavalyi megye II-es, idén már megye I-es csoporttárs Polgári VSE otthonában küzd a bajnoki pontokért szombaton. A polgáriak jelenleg a 14., míg a Debreceni Egyetem fiataljai a 12. helyen állnak a táblázaton, három pont különbséggel, így a hétvégi összecsapás joggal nevezhető “hatpontos találkozónak” is. A polgári együttes a lejátszott 13 meccséből hármat megnyert, egy döntetlent ért el és kilencszer szenvedett vereséget. A DASE is háromszor győzött eddig, ráadásul Faragó Ádámék hárommal több ikszet is elkönyvelhettek idáig, így hat vereség szerepel a nevük mellett. Érdemes megemlíteni, hogy a Polgári VSE többször is nagyarányú vereségbe szaladt bele, a legutóbbi játéknapon például a Derecskei LSE 8-1-re nyert ellenük. Hogy sikerül-e Rácz Norbertéknek is két vállra fektetni a PVSE labdarúgóit, ezzel kicsit feledtetni a Nagyhegyes ellen “bent maradt” két pontot, az a szombaton 13:30-kor kezdődő mérkőzésen kiderül.

A DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda csapata a Tiszaújvárosi Phoenix Kosárlabda Klub otthonában játszik a bajnokság következő fordulójában. A mérkőzést pénteken 18 órától rendezik. A klub női kosarasai itthon folytatják a küzdelmeket: a Kiss Lenke KS alakulatát fogadják vasárnap 16 órától az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban.

unideb.hu