Tovább emelnék a hallgatói ösztöndíjakat

Egyetem

Kilencmilliárd forinttal javasolja megemelni a hallgatói ösztöndíjakra fordított évi huszonegy milliárd forintos összeget a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) – mondta a szervezet elnöke.

Gulyás Tibor a HÖOK közgyűlését követő sajtótájékoztatón hangoztatta: olyan javaslatot tesznek a hallgatói normatíva emelésére, felosztására, amely reményeik szerint kedvezően hat az ösztöndíjrendszerre, és megfelelő teljesítmény esetén biztosítható a diákok alapvető kiadásaik fedezéséhez szükséges forrás.

Az elképzelés részleteit jövő év elejére dolgozzák ki, a változások 2017 szeptemberében léphetnek életbe – tette hozzá.

Az elnök az emelés szükségességét egy általuk indított, a hallgatók költségvetésének feltérképezésére irányuló, még folyamatban lévő kutatás eddigi eredményeivel indokolta. Ennek alapján a diákok a 2007. évivel nagyjából azonos forrással rendelkeznek, de jobban rá vannak utalva a szülői támogatásra és arra, hogy tanulmányaik mellett dolgozzanak.

Gulyás Tibor szólt arról, hogy a közgyűlésen téma volt a hallgatói képviselők jutalmazására szolgáló közéleti ösztöndíjak pályázati és elbírálási rendje, az intézményi gyakorlatok felülvizsgálata is.

“Mivel ezzel kapcsolatban régóta érik méltatlan támadások a HÖOK-ot, a szervezet ajánlást dolgozott ki, ezt az intézmények saját döntésük alapján beépíthetik a szabályozásukba” – közölte.

Gulyás Tibor szólt arról is, hogy a HÖOK Tehetség mentorprogramot indít olyan középiskolásoknak, akik bizonytalanok, hogy jelentkezzenek-e a felsőoktatásba, illetve nagyon tehetségesek, de nincs megfelelő támaszuk felsőfokú tanulmányaikhoz.

Azt szeretnék, hogy ezek a fiatalok bekerüljenek a felsőoktatásba, diák segítők támogassák őket a munkájukban, megismertessék velük a felsőoktatási tehetséggondozási intézményrendszert – fejtette ki.