Fókuszban a biotechnológia

Egyetem

A Debreceni Egyetemen folyó biotechnológiai kutatások teljes spektrumát bemutatták csütörtökön a DAB Székházban tartott szimpóziumon.

– A biotechnológia gyakorlatilag határtalan tudomány, hiszen az agrár-, az élelmiszer-, az élet-, az orvos- és a természettudományi kutatásokat is eredményesebbé teszi – hangsúlyozta Jávor András rektorhelyettes a Biotechnológia a Debreceni Egyetemen című szimpózium megnyitóján.

A rektorhelyettes köszöntőjében kiemelte, hogy a Debreceni Egyetem teljes integrációjának köszönhetően az elmúlt időszakban mindennapossá vált az intenzív együttműködés a különböző karok között, egyre többen kapcsolódnak be a biotechnológiai fejlesztésekbe, megerősödtek a képzések, és a kutatások is sikeresebbek lettek.

A Természettudományi és Technológiai Kar Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszéke, valamint a Kossuth Lajos Tudományegyetem Baráti Köre által szervezett szimpózium célja a Debreceni Egyetemen folyó biotechnológiai kutatások bemutatása volt.

Pócsi István, a Biotechnológiai és Mikrobiológiai Tanszék vezetője, a szimpózium egyik szervezője elmondta: a program összeállításánál törekedtek rá, hogy valamennyi szakterület aktuális kérdéseit megismerjék az érdeklődők.

Az agrár- és élelmiszeripar kapcsán szó volt például a biotechnológiai kutatások alkalmazásáról az állattenyésztésben és az állatok takarmányozásában. Az eladásokból az is kiderült, hogy az orvostudományban az érelmeszesedés megelőzésétől a mikrobiom vizsgálatán keresztül az innovatív sejtterápiáig megannyi területen használják a biotechnológiát; a természettudományoknál pedig a növénytan, a növényélettan és a mikrobiológia területén meghatározóak ezek a kutatások.

unideb.hu