Majdnem egy évtizede élek Los Angeles-ben, de ma találkoztam először a „Friendsgiving” fogalmával. Érthetetlen, mert a város, ahol az ikonikus és még ma is hódító Jóbarátokat (Friends) forgatták tele van vidám szinglikkel, akik a családi tradíciókat boldogan cserélik fel a ’városi családjuk ’ (Bridget Johnes), vagyis barátaik körében eltöltött ünnepre. A Hálaadás – angolul a Thanksgiving – az Amerikai Egyesült Államok legfontosabb (családi) ünnepe. Még akkor is, ha úgy tűnik senki nem szereti a pulykát… Lássuk, hogyan ünnepelnek az amerikaik Los Angeles-ben idén, a világjárvány időszakában.
Talán napra pontosan egy évtizede úgy töltöttem el az első „Friendsgiving”-emet Budapesten úgy, hogy nem is tudtam róla, hogy az az volt… Egy Hálaadás-napi vacsorára voltunk csupán hivatalosak a férjemmel a régi Bródy-házba a Bródy utcában, ahol a férjem sok angolszász – nagyrészt amerikai – barátja ülte meg a nagy ünnepet. A visszagondolva is szórakoztató estéből aztán rendszer lett és valahogy mindig megemlékeztünk a Hálaadás napjáról. Ha eleinte nem is érintett meg különösebben ez a hagyomány, az év ezen napján ezután mindig pulykát ettünk és a barátok sem maradtak el… De ma, tíz évvel később megtudtam, hogy nem is Thanksgivingeket, hanem Frindsgivingeket tartottunk. A Thanksgivinghez ugyanis a család is kell.
A Floridában született, Los Angeles-ben élő Gaby, céltudatos, harmincas nő, aki a tanulmányai és a karrierje érdekében döntötte el, hogy egyelőre szingliként él. „A járvány miatt idén csak két-három baráttal fogunk összejönni. Több ilyen meghívást is kaptam és még nem döntöttem el, hogy melyiket fogadjam el.” – meséli. „Évek óta a barátaimmal ünneplem a Hálaadást, mert így elkerülöm az otthoni ’drámázást’. Tudod, amikor egy évben egyszer összejön a család és mindenkinek van egy ’őrült nagybácsija’ aki széttrollkodja a bulit… Pontosan úgy, ahogy az amerikai filmekben látod.”
Melissa Michiganben nőtt fel és egyetért Gabyval, mert gyerekkorában mindig a nagyszülei házában töltötte a Hálaadást, ahol valóban volt őrült nagybácsi is. „A családtagok összecsődülnek a Hálaadásra egy évben egyszer, de a vérükön kívül semmi más nem köti őket össze. És ennek a sok különféle embernek mindig sikerül összevesznie a sporton vagy a politikán.” – mondja nevetve Melissa. ”Ráadásul a pulykát senki nem szereti igazán, mert akármit csinál vele az ember, akkor is száraz marad.” – Gaby hevesen bólogat, Melissa pedig hozzáteszi: „Tavaly a szüleimmel és a barátommal négyesben Thanksgivingeztünk és elmentünk egy étterembe. Steake-et enni. De viccet félretéve, ötcsillagos éttermekben dolgoztam borspecialistaként és azt biztosan merem állítani, hogy a pulyka elkészítése komoly szakértelmet igényel, hogy valóban szaftos és jóízű legyen. De még úgy is csak pulyka marad… Emlékszem, hogy anyukám gyerekkoromban nem is bajlódott vele, egy egész csirkét sütött meg és hogy engem ne tegyenek csalódottá, azt mondta, hogy „baby-pulykát” eszünk. Így amikor az iskolában kérdezték hétfőn, hogy volt-e otthon pulyka az ünnepre, akkor teljes meggyőződéssel állítottam, hogy igen.” Melissa idén is családi körben ünnepel. „Most is meglátogatjuk a barátommal a szüleimet Arizonában. Nem repülünk, autóval megyünk. 6-7 órás út lesz. Leginkább a járvány miatt, de azért is, mert amikor a keleti-parton laktam, akkor egyszer volt egy nagyon rossz élményem a zsúfolásig telt reptereken és repülőkön. Egy rémálom volt.”
Alicia és az édesanyja is immunhiányos betegségben szenved, így nekik a világjárvány jócskán átírta ezt a Hálaadást. „Nem szeretném semminek kitenni édesanyámat és ő is túlságosan aggódna, ha most repülőre ülnék. Rendeltem magamnak ünnepi vacsorát egy helyi étteremből, mert a konyhát sem szeretném megkímélni az ünnepi felfordulástól, ha már úgyis egyedül leszek… Ebben a járványos időszakban csak telefonon és a közösségi médiában tartom a kapcsolatot a családdal. Szerintem ez a legjobb, amit most tehetünk.”
– Vida Virág
