Milliárdos adócsalás miatt ítélték el egy bűnszervezet tagjait Szegeden

Helyi hírek Ország

Jogerősen nyolc év fegyház-, illetve hét év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla pénteken egy magyar és egy bolgár férfit, mert egy Távol-Keletről számítástechnikai eszközöket importáló bűnszervezet tagjaként több mint 3 milliárd forintos adócsalásban működtek közre.

A táblabíróság folytatólagosan, bűnszervezetben elkövetett adócsalás és pénzmosás bűntettében mondta ki bűnösnek a vádlottakat. A magyar férfival szemben több mint 32 millió, bolgár társával szemben 548,6 millió forintra rendelt el vagyonelkobzást.

Az ügy, harmadik, román állampolgárságú vádlottja egy év börtönt kapott. A bíróság kimondta, hogy egyik vádlott sem bocsátható feltételes szabadságra.

Három – a magyar hatóságok előtt ismeretlen – szingapúri állampolgár 2001 előtt elhatározta, hogy számítástechnikai eszközöket, elsősorban merevlemezeket fog behozni Magyarországra, és a termékeket bruttó áron értékesíti, de a forgalmi adót nem fizeti be. Az üzletbe bevonták a magyar és a bolgár vádlottat is. A beszerzést a szingapúriak intézték, a bolgár férfi feladata volt a vámkezelés, a logisztika, a garanciális ügyintézés, valamint részt vett a pénz Szingapúrba juttatásában is.

A jogtanácsosként dolgozó – más bűncselekmény miatt jelenleg is szabadságvesztését töltő – magyar férfi alakította ki az adóelkerülés érdekében létrehozott, 2008 elejéig működő céghálót. Ő intézte a könyvelést, az alkalmazottak foglalkoztatásával kapcsolatos teendőket, valamint tárgyalt azokkal a vevőkkel, akiknek a szabálytalanságok miatt problémájuk akadt az adóhatósággal.

A vádlottak utalási láncot építettek ki, és különböző cégek közbeiktatásával küldték ki a pénzt Szingapúrba.
A román állampolgárságú vádlott alkalmazottként működött közre a bűncselekmények elkövetésében, de tisztában volt vele, hogy az áru után nem fizetnek áfát. Emellett, bolgár társához hasonlóan, jelentős mennyiségű készpénzt is fölvett.

A bűnszervezet tagjai mintegy 3,6 milliárd forint kárt okoztak a költségvetésnek.
Döntésével a táblabíróság – a belső arányosságra tekintettel – enyhített az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék által a bolgár vádlottra kiszabott nyolcéves fegyházbüntetésen, és mérsékelte a román állampolgárságú vádlott egy év tíz hónapos büntetését is.