Ingyenes lesz a tömegközlekedés Hódmezővásárhelyen

Helyi hírek Ország

Választási ígéretének megfelelően ingyenessé teszi városában a tömegközlekedést Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere. Márki-Zay a G7-nek azt nyilatkozta, a Volánbusz által üzemeltetett

rendszer költsége évi 110 millió forint, azonban ennek kevesebb mint tizede származik jegyeladásokból.

Úgy véli, a tízmillió forintos jegyárbevétel nem akkora összeg, aminek kiesése nagy kockázatot okozna. Egy vonaljegy a településen jelenleg 170 forintba (a sofőrtől 210 forintba), egy havi bérlet pedig 4700 forintba kerül.

Hódmezővásárhelyen a múzeumok látogatása is ingyenes lesz, a strandokat pedig egy városkártyával kedvezményesen használhatják majd az ott élők.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lépnek életbe a változások.