Pénzt ajánlottak az elkövetők a sértettnek, a feljelentés mellőzéséért cserébe

Rendőrség

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség vesztegetés hatósági eljárásban bűntette miatt emelt vádat két férfi ellen az Egri Törvényszéken.

A vádirat lényege szerint a két Heves megyei férfi 2018 augusztusában személygépkocsival utaztak, amikor betértek egy helyi büfébe.

A 44 éves vádlott a rendelése felvétele és a kiszolgálása kapcsán a pultosként dolgozó nőt trágárul szidalmazni kezdte, majd pofon ütötte.

A pultosnő erre kiment a büfé elé felírni az autó rendszámát, és közölte a vádlottakkal, hogy hívni fogja a rendőrséget.

Miközben a nő visszatért a pulthoz és mobiltelefonján a rendőrséget hívta, a másik férfi – azért, hogy a nő feljelentési jogát ne gyakorolja és ne kezdeményezzen büntetőeljárást, – felszólította társát, hogy fizesse le a pultost.

A vádlott felajánlotta a sértettnek, hogy ad ötezer forintot, ha nem értesíti a rendőrséget a történtekről, majd – mivel a nő az ajánlatot visszautasította és folytatta a megkezdett telefonhívást – újabb ajánlatként húszezer forintot helyezett kilátásba.

A sértett nem fogadta el a megemelt összegű ajánlatot sem, és a feljelentést megtette.

A büntetett előéletű vádlottak a jelen ügy tárgyát képező cselekményt több – részben erőszakos bűncselekmény miatt folyamatban lévő – büntetőeljárás hatálya alatt követték el.

Az ügyészség vádiratában arra tett indítványt, hogy a bíróság büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárásban – úgynevezett gyorsított eljárás keretében –  a vádlottakkal szemben szabjon ki végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést.

Kép: illusztráció.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük