Több áldozatát is cserbenhagyta az ittas ámokfutó Poroszlón

Rendőrség

Az Egri Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a harmincnyolc éves poroszlói férfit, aki idén nyáron néhány percen belül két közlekedési balesetet is okozott a lakóhelyén, majd mindkét alkalommal megállás nélkül elhajtott a helyszínről.

A vád szerint a vádlott 2019. augusztus 18-án, délután, közepes fokban ittas állapotban szállt be a Tisza-parti község egyik vendéglőjének parkolójában a gépkocsijába. Majd nyomban tolatni kezdett anélkül, hogy előbb hátra nézett volna. Így nem vette észre a járművével szabályosan közlekedő sértettet, akivel összeütközött. Mindkét járműben anyagi kár keletkezett, de a vétkes autós ezzel mit sem törődve gázt adott, és hazafelé indult.

Néhány kilométer megtétele után a vádlott ismét baleset okozott. Egy kereszteződésben mulasztott el elsőbbséget adni egy, a védett úton haladó gépkocsinak, melyben hárman utaztak. Az ütközés során ketten könnyebb sérülést szenvedtek, egyiküknek felrepedt a szemhéja, ezért az arcát elöntötte a vér. A vádlottat azonban még ez sem késztette megállásra, inkább – segítségnyújtás nélkül – sietve továbbhajtott.

A rendőrség a délután folyamán az otthonából állította elő az ittas elkövetőt, akit vérvételre vittek, majd gyanúsítottként hallgattak ki.

Az Egri Járási Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége mellett cserbenhagyás vétségének, valamint a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett segítségnyújtás elmulasztása bűntettének vádjával állította bíróság elé a férfit.

A bíróság az ügyészi indítvánnyal egyezően állapította meg a vádlott bűnösségét, és vele szemben – ugyancsak az ügyészi indítványnak megfelelően – másfél év, végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett börtönt, valamint 225.000 Ft pénzbüntetést szabott ki, továbbá egy év hat hónapra eltiltotta a közúti járművezetéstől.