19 éves fiú lopta el a tabletet

Rendőrség

A hajdúböszörményi rendőrök azonosították és elfogták a gyanúsítottat.
Egy fiú tett bejelentést a rendőrségre 2017. január 19-én 17 óra 5 perckor arról, hogy ismeretlen tettes betört a Hajdúböszörmény, Nagy-Bocskai szőlőben található házukba és onnan ellopott egy tabletet. A rendőrök a helyszíni szemle, valamint a beszerzett adatok alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 19 éves helyi lakost, akit 2017. február 7-én elfogtak és a rendőrkapitányságra előállítottak. A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki G. Viktort.

Vallomásában a gyanúsított elmondta, hogy a tabletet egy ismerősének adta el, akinél a rendőrök házkutatást tartottak, ahol megtalálták és lefoglalták az eltulajdonított műszaki cikket, amit a sértettnek visszaadtak.

A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a 19 éves férfival szemben – szabadlábon hagyása mellett – lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.