Hétvégi házat tört fel egy bocskaikerti férfi

Rendőrség
A hajdúhadházi rendőrök bíróság elé állítást javasolnak egy bocskaikerti férfi ellen.

Egy férfi 2015. január 27-én 13 óra körüli időben telefonon bejelentést tett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába arról, hogy Bocskaikert, Buzogány úton ismeretlen betört a hétvégi házába, ahonnan fa- és vasanyagokat tulajdonított el. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek, amelynek eredményeként azonosították azt az utcában lakó férfit, akinek udvarában megtalálták az eltulajdonított értékek egy részét, amelyeket a sértettnek visszaaadtak. B. Istvánt a járőrök elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták. A helyi lakos beismerte a bűncselekmény elkövetését.

A 24 éves férfi ellen a Hajdúhadházi Rendőrkapitányság a lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2015. február 19-én befejezte és bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.