Müller Cecília

Müller Cecília elmondta, mikor ingyenes a koronavírus-teszt

Ország

Egy hete stagnál az új beazonosított koronavírus-fertőzöttek száma – mondta a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs csütörtöki online sajtótájékoztatóján az országos tisztifőorvos.

Müller Cecília elmondása szerint Magyarországon a PCR teszt mindenkinek ingyenes,

akinél azt a háziorvos, járványügy, kórház indokoltnak tartja.

Ismét figyelmeztetett: továbbra is fontos, hogy ahol nem tartható a másfél méteres távolság, mindenki viseljen maszkot.

Közölte: mindenki számára ingyenes a PCR-teszt Magyarországon,

akinek arra szüksége van.

Továbbra is érvényes az eljárásrend, amely szerint a fertőzés gyanúja esetén a háziorvos rendeli meg az Országos Mentőszolgálatnál a vizsgálatot.

Az eddig elvégzett 657 437 teszt között elenyésző számban volt olyan, amelyet térítés ellenében végeztek – jegyezte meg Müller Cecília.

A teszt hatósági áráról szólva azt mondta: az ár kalkulálása önköltségszámítás alapján történt, és

igyekeztek olyan árat megállapítani, ami nem egy “elrugaszkodott” ár, és ne lehessen a PCR-tesztekkel “nyerészkedni”.

Müller Cecília a legfrissebb adatokat ismertetve elmondta, újabb 750 magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, hét beteg elhunyt. Az elhunytak között a legfiatalabb 40 éves, a legidősebb 81 éves volt. Kórházi ápolásra 549-en szorulnak, közülük harmincketten vannak lélegeztetőgépen – ismertette.

Szintén a WHO eljárása alapján annak esetében,

aki legalább három napja tünetmentes, láztalan, légúti tünetei megszűntek és a tünetek kezdete óta legalább tíz nap eltelt, megszüntethető az elkülönítés.

Annál is feloldható az izoláció, aki tünetmentes a karantén alatt tíz napig, nincs szükség PCR-tesztre. Kórházban kezelt beteg esetén, ha onnan két negatív teszteredménnyel küldik haza, akkor nincs szükség elkülönítésre. Abban az esetben, ha a kórházi ápolás kedvezően alakul, és hazaengedik a beteget, annyi napig kell otthon kell maradnia, amennyi hátravan a tíznapos karanténból.

Az országos tisztifőorvos hangsúlyozta, rendelkezésre áll minden járványügyi vizsgálathoz a szükséges kapacitás, a vizsgálatokhoz van elég reagens.

Arra a kérdésre, hogy nincs-e kockázat akkor, ha valaki esetleg koronavírusosan kapja meg a szezonális influenza elleni védőoltást, Müller Cecília azt mondta, az olthatóságról mindig a kezelőorvos dönt a páciens vizsgálata után.

Ebben a járványban is ugyanígy történik mindez. Kitért arra, hogy

a 65 év felettieknek mindenképpen javasolt az influenza elleni védőoltás.

Szintén kérdés kapcsán beszélt arról, hogy nincs központi utasítás az óvodai fogmosás tiltására, sőt azt kérte az óvodapedagógusoktól, hogy ne mellőzzék a kicsik fogápolását.

(MTI)