Ezekhez a munkákhoz mindenképpen szükséges lesz az angol nyelvre

Gazdaság

Napjainkban már sokkal több és egész más típusú szakma létezik, mint évekkel ezelőtt. Folyamatosan jönnek létre újabbnál újabb szakmák az informatikai világ fejlődésével. Általános azonban, hogy az idegennyelv ismerete, szinte alapvető jelentőségű az új szakmák esetében. Minél jobb munkát igyekszünk találni, annál inkább szükség van az angol nyelv ismeretére. Azok a gyerekek, ahol a szülők már óvodás kortól előnyben részesítették az idegen  nyelv tanulását nagyon előrelátóan, a gyerekeknek egy stabil bázist adtak alapul, ami megkönnyíti a diplomához jutást és a megfelelő, jól fizető állás megtalálását.

Milyen előnyhöz juttat egy idegen nyelv ismerete?

Már az általános iskolában is vannak idegen nyelvi órák, amelyeknek a jelentőségét a gyerekek még nem értik, pedig minél hamarabb kezdi el tanulni annál könnyebb lesz a jövőben az előrejutás. Még ha a munkájához nem is lesz szükség nyelvismeretre, akkor is profitálhat belőle, hiszen ha külföldre utazik, nagyban megkönnyíti a ott tartózkodást a nyelvtudás.

A jelenkor legkeresettebb és legjobban fizetett szakmái a legtöbb esetben bővített nyelvtudást igényelnek, sőt bizonyos szakterületeken mint a fordító, oktató, tanár a nyelv szintjét elmélyülten és részletesen kell folyamatosan elsajátítani.

Melyek azok a szakterületek amelyekhez nyelvtudás szükséges?

Minden munka területén találhatók olyan szakmák amelyekhez szükség van az idegen nyelv- ami legtöbbször az angol- ismeretére. Főként ha jól fizető munkahelyekről van szó.

A legkeresettebb szakterületek ahova kell a nyelvtudás:

●     Programozó, informatikai szakember

A jövő szakmája kétségtelenül, a munkaerőpiacon rekordokat döntöget a kereslet irántuk.  Programozást szinte csak angol nyelven lehet tanulni, a weboldalakat angolul írják. De az angol nyelv ismerete segíthet külföldön is munkát találni. Kutató és tudományos központokban, informatikai cégeknél szükség van informatikai szakemberekre.

●     Újságíró

A sajtót képviselők gyakran találkoznak idegen nyelvűekkel, ezért a különböző nyelvek ismerete fontos ezen a szakterületen. A nyelvet beszélőknek viszonylag könnyű elhelyezkedni ezen a szakterületen és a karrierjében is gyorsabban tud előrejutni.

●     Légiutaskísérő

Ez az a szakma ahol kötelező a nyelvismeret, keresettek is a szakemberek. A légitársaságok speciális tanfolyamain is több hónapig kell tanulni, ahol az utaskísérőket képzik. A szakma megszerzése után két évig kell dolgoznia az őt kiképző légitársaságnál.

Az utaskísérők a légitársaságot képviselik, nem mindenkinek megfelelő a pozíció, viszont a pozíció megszerzésének nehézségeit a kerrierlehetőségek és a magas bér kompenzálja.

●     Diplomata

Egy diplomata élete elsősorban a hazáján kívül zajlik, nem könnyű és nem mindig biztonságos, ugyanakkor nagyon magas az érte járó bér. Elsősorban nagykövetségeken, konzulátusokon, külképviseleteken vagy a saját országán belül a külügyminisztériumban tudnak elhelyezkedni. Ezt a szakmát csak az ország jó nevű egyetemein lehet megszerezni, csak nappali tagozaton, a távoktatás lehetősége nélkül.

Nyelvet tanulni sokféle módon lehetséges, de angol tanulás gyorsan nyelviskolában csak a BeHappy nyelviskolában az igazi.

Összegezve

 Nyelvismeret nélkül, egy jónevű munkát megszerezni napjainkban, szinte lehetetlen. A szülőknek már kisgyermek korban úgy kell szoktatni a gyereket, hogy érdekelje minél több nyelv megszerzésének a lehetősége, hiszen így lehet belőle sikeres szakember. (x)