Az országvédelmi alapba 378 milliárd forint jut

Gazdaság

A Miniszterelnökségre és intézményeire, valamint az általa koordinált programokra 752 milliárd forintot irányoz elő a jövő évi költségvetési javaslat. A Miniszterelnöki Kabinetiroda 153 milliárd forinttal, a Miniszterelnöki Kormányiroda pedig 640 milliárd forinttal gazdálkodhat jövőre. Utóbbihoz kerül a Pénzügyminisztériumtól az országvédelmi alap, valamint a rendkívüli kormányzati intézkedések kerete.

A Miniszterelnökség, amely idén 803 milliárd forintból gazdálkodik, jövőre 46 milliárd forintos bevétellel számol és 705 milliárd forintos támogatásban részesül.

A tárca az ideinél valamivel kevesebbet, 25 milliárd forintot fordíthat saját gazdálkodására. Személyi juttatásokra bő kétmilliárd forinttal többet költhetnek, míg a dologi kiadások kerete csaknem 4 milliárd forinttal csökken. Beruházásokra az idei csaknem kétszeresét, 855 millió forintot fordíthat.

A fővárosi, megyei és járási kormányhivatalok 222 milliárd forintból gazdálkodhatnak jövőre, 2 milliárddal kevesebből, mint idén. Beruházásokra a tavalyival csaknem megegyező összeg, 4,6 milliárd forint jut, felújításokra 2,2 milliárd.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára 15 milliárd forintot tartalmaz a jövő évi büdzsé javaslata az idei 9,2 milliárd forint után. Budapest és a főváros agglomerációjának fejlesztésére az idei 119 milliárd forintos összeg után jövőre 68 milliárd forint jut. Míg a tárca tavalyi büdzséjét növelte a Nemzeti Olimpiai Központ 88 milliárd forintos kerete, erre az idei büdzsé már nem tartalmaz forrást, viszont 35 milliárd forint szerepel az új budapesti multifunkcionális sport- és rendezvénycsarnokra.

A Nemzeti Együttműködési Alapba 7,7 milliárd forintot irányoz elő a jövő évi költségvetési javaslat. A Miniszterelnökség büdzséje egyházi célú központi költségvetési támogatásokra 64 milliárd forintot irányoz elő. A Nemzeti Hauszmann Tervre 11 milliárd forintot, a Modern városok programra 85 milliárdot, a Magyar falu programra 90 milliárdot szán a tárca, a Paks II. tőkeemelésre pedig 77 milliárd forintot.

A Miniszterelnöki Kormányiroda az idei 192 milliárd forintnál lényegesen magasabb összeggel, 640 milliárd forinttal gazdálkodhat jövőre. A tárca költségvetése tartalmazza ugyanis a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szánt 110 milliárd forintot, valamint az országvédelmi alapot, amelynek összege 378 milliárd forint. E két forrás idén még a Pénzügyminisztérium büdzséjéhez került, és előbbi 165 milliárdos keret volt, míg az utóbbi 60 milliárdos.
A személyi juttatások összege megkétszereződik a minisztériumban, és megközelíti a 4 milliárd forintot.

Továbbra is a tárca büdzséjében szerepel a Szerencsejáték Felügyelet működtetése vagy az autópálya rendelkezésre állási díj (119 milliárd), ezek összege szinte változatlan az ideihez képest. De míg idén ezen tárca bevételét növelte a például a szerencsejátékból vagy a dohánytermékek kiskereskedelméből befolyó koncessziós díj, jövőre ezek már az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezetben szerepelnek.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda az idei 128 milliárd forint után jövőre 153 milliárd forintból gazdálkodhat. Szintén megkétszerezve, 3,8 milliárd forint jut majd személyi kiadásokra. A Nemzeti Kommunikációs Hivatal az idei 590 millió forint után 630 millió forinttal gazdálkodhat, kormányzati kommunikációval és konzultációval kapcsolatos feladatokra az ideinél 5 milliárddal kevesebbet, 24 milliárd forintot szánnak.

Turisztikai fejlesztésekre az idei kétszerese, 30 milliárd forint juthat, a Batthyány Lajos Alapítvány támogatására pedig 3,5 milliárd.