Hetedik részéhez érkezett csütörtökön a debreceni szurkolók beszélgetős estje, ahol a helyi labdarúgóélet megkerülhetetlen szereplőivel folytathatnak könnyed és oldott hangulatú, múltidézős csevegést. Ha már hetedik epizód, ki más lehetett volna a Piros-fehér történetek évadzárójának vendége, mint a pálya jobb szélén egykoron hetes számmal száguldozó, idén 50 éves „Bombázó”, vagyis Dombi Tibor.
A helyszín ezúttal is a Nagyerdei Víztorony alagsora volt, ahol a barátságtalanabbik arcát mutató időjárás ellenére teltházas eseménynek örülhettek a szervezők.
Kendőzetlen őszinteség, csipetnyi humorral fűszerezve
A szokásos bemelegítő kérdések után megtudhattuk, hogy Tibi Dzsudzsákot választaná Szoboszlai helyett, és számára a Milan olasz védőhármasa (Baresi, Costacurta, Maldini) volt az etalon. Elmondása szerint mellettük elvitte volna a labdát, majd önkritikusan úgy fogalmazott, hogy a beadás már valószínűleg kapu mögött kötött volna ki. Ez hangos kacajt váltott ki mindenkiből, majd elmondta, hogy ha az USA-ban született volna, az amerikai fociban is szívesen kipróbálta volna magát elkapóként.
A kezdeteket illetően úgy nyilatkozott, hogy mindig is elvágyódott Sárrétudvariból, és úgy érezte magát, mint Luke Skywalker a Csillagok háborújában, aki sóvárogva nézett nyugat felé. Vágyott a változásra, hiszen a szülőhelyén nem történt semmi sem azon kívül, hogy mindig fociztak. Gyerekkorában elmondása szerint ellógott az órákról, hogy tudjon Debrecenbe edzésre járni, az akkori körülményeket (nem sokkal a rendszerváltás után járunk) pedig úgy jellemezte, hogy „csöves” volt az egész.
Érzékeltetésképpen elmondta, hogy például 1991-ben a taxisok dobták össze a pénzt a prémiumukra. Számos szép élményt őriz a Vágóhíd és az Oláh Gábor utcáról, például előbbi helyen először látott amerikai kosárlabdát a televízióban. Arra viszont nagyon büszke, hogy a DVSC felemelkedésének részese lett.
Atlantai olimpia, külföld majd hazajött bajnokságokat nyerni
Mai fejével már azt vallja, hogy az olimpiai részvételt elcserélné az első EB-részvételére, de jobban átgondolva az említett világeseményt nehezebb volt elérni. Ha más futballkultúrába született volna, akkor szerinte technikásabb és képzettebb játékos vált volna belőle, míg külföldi szerepvállalásai kapcsán elárulta, hogy bár jól indult a dolog Frankfurtban és Utrechtben is, végül a kezdeti lelkesedés után visszaesett a teljesítménye. Igaz ott teljesen más volt a milliő is, nem barátkoztak a játékosok egymással, és az idegen nyelvvel is meg kellett birkóznia.
Ezzel szemben Debrecenben volt olyan is, hogy a szurkolókkal együtt söröztek egy-egy mérkőzés után. Hazatérésével kapcsolatban megerősítette, hogy valóban Sándor Tamás hívta telefonon, és az akkori tervével egy esetleges bajnoki címmel kapcsolatban az hitte, hogy viccel a barátja. Az álomból aztán valóság lett, és hétszeres bajnok lett a Loki.
Az örök dilemmára, az akadémiára és a saját nevelésekre reflektálva elmondta, hogy a helyi fiatalok véleménye szerint tudnának bizonyítani, csak lehetőséget kell nekik adni. Erre hozta fel példaként, hogy ha kortársaival nem kerültek volna be annak idején kényszerűségből a Loki kezdőjébe, akkor lehet, hogy nem futják be ezt a pályát.
Edzőség és a rock and roll
Dombi Tibi saját magát vezetőedzőnek nem tudja elképzelni, de a mostani pozíciójában jól érzi magát. Amolyan kapocsként működik most a vezetőedző és a játékosok között, lefordítja focistanyelvre Srdjan Blagojevic utasításait. Van, hogy sokszor beszáll az edzésekbe is „cicázni” a játékosokkal.
A Loki-ikon másik mozgatórúgója a rock and roll és vele együtt a Wyrfarkas zenekar, amelyben dobol. A Sziget fesztiválon 30 ezer ember előtt is fellépett már, amit élete egyik legnagyobb koncertélményének tart. Debrecen pedig mindig is egy elérhetetlen álom marad számára, hiszen nem ide született és úgy érzi a mai napig, hogy még mindig sokat kell tennie a városért.
Végül a nézői kérdések következtek, ezekből kiderült, hogy játékos-pályafutása legszebb pillanataként az első bajnoki cím Kossuth téri ünneplését emelné ki, egy újabb bajnoki cím esetén pedig kiváltaná a játékengedélyét, és – amiről manapság álmodozik – még egyszer pályára lépne.
A Lokomotív jelenlegi esélyeiről azt nyilatkozta, hogy nem lehet megjósolni előre, hogy hol végezhetnek a végelszámolásban, hiszen nagyon kiszámíthatatlanok a mérkőzések az NB I-ben, de szerinte a jelenlegi edzői stáb alatt sokat fejlődtek a játékosok. A vele kapcsolatos mémek és poénok kapcsán elmondta, hogy nem sértődik meg rajtuk, hiszen magán tud mindig a legjobban nevetni. Ugyanakkor tiszteletet is érez ezekben a tartalmakban. Zárásként a szurkolók meglepték az ikont egy egyedi készítésű és feliratozású piros sportcipővel, majd fotózkodás és autogramosztás következett.
Méltó évzárás volt ez, sejthető volt, hogy Dombi Tibi személye garantálja majd a telt házat és a remek hangulatot. Ezúttal sem okozott csalódást. Folytatás jövőre!
– Faragó László –
