U17-es labdarúgó Eb - Magyarország - Írország

A labdarúgó utánpótlás csapatoknak még távol van a nemzetközi élmezőny

Sport

A Magyar Labdarúgó Szövetség sportigazgatója szerint ugyan érezhetően előrelépett a hazai utánpótlásképzés, azonban továbbra sem lehet reális cél a korosztályos válogatottak számára az élmezőnyhöz csatlakozás.

A pozíciót három éve betöltő Barczi Róbert az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban kifejtette, a magyar labdarúgás az államnak köszönhetően kivételes helyzetben van, nagyszerű körülmények között dolgozhat, és látható eredményeket kell produkálnia. Hozzátette, közel három évbe tellett, hogy olyan szakembereket állítsanak a magyar futball szolgálatába, akik azonos alapelveket képviselnek.

Barczi Róbert a nemrég Magyarországon rendezett U17-es Európa-bajnoksággal kapcsolatban elmondta, a Wales ellen megnyert találkozóval bíztatóan indult a magyar válogatott szereplése, ezt követően azonban kijöttek azok a hibák, amire nemzetközi szinten még nincsenek megfelelően felkészítve a játékosok, ilyen például a magas letámadással szembeni alkalmazkodás.

“Ameddig a technikai alapképzettség hiányos, ameddig nyomás alatt nem tudunk játszani, ameddig gyorsaságban és dinamikában le vagyunk maradva, addig nem reális elvárás mondjuk egy U19-es nyolcas döntőbe jutás. Ugyanakkor ha kialakul a folyamatosság, amit tudunk tartani, akkor később reális esély lehet rá” – nyilatkozta Barczi Róbert.
A sportigazgató szerint a legfontosabb az lenne, hogy a legfiatalabbak még élvezzék a játékot, és elsajátítsák a legfontosabb technikai elemeket, mert ha ez nem történik meg, akkor ezeket már magasabb szinteken kell kijavítani.
Barczi Róbert ugyanakkor leszögezte, hogy a klubokat támogató, a fiatal játékosok szerepeltetését segítő rendszernek is köszönhetően az elmúlt évben már több csapat is bátran épített ezekre a futballistákra, kiemelte a kupagyőztes Zalaegerszeg, illetve a bajnoki ezüstérmes Kecskemét együttesét, néhány játékos pedig – mint például a Ferencvárost erősítő Lisztes Krisztián, valamint a Puskás Akadémiában szereplő Gruber Zsombor – “berúgta az ajtót”.

A sportigazgató kitért az edzők képzésére, akiket véleménye szerint ugyanúgy fel kell építeniük a kluboknak, mint egy-egy fiatal tehetséget. Megjegyezte, szerencsére néhány helyen már bátran nyúlnak a fiatal edzőkhöz, akiknek ugyanúgy időt és teret kell adni.