Közismert tény, hogy a DVSC egyik alapelve a helyi kötődésű és saját nevelésű játékosok játszatása, de azért volt erre a múltban és a jelenben is ellenpélda. Ilyen volt egykoron Szekeres, Leandro, Vukmir vagy éppen Jovanovic, akik egyaránt kilencedik kerületi múlttal a zsebükben igazoltak a Hajdúságba, és teljesítményükkel egy csapásra megnyerték maguknak a kifejezetten kritikusnak számító debreceni közeget.
Mostani interjúalanyunk, Haris Attila is ugyanezt az utat járta be, és bár nem sikerült szépen búcsúzni a csapattól a hozzáállására sosem volt panasz. Elég csak megemlíteni, hogy a Paks elleni döntő fontosságú találkozón sérülten is pályára lépett. Egy fényesen csillogó bajnoki bronzérem és a nemzetközikupa-szereplés emlékéről is nyilatkozott honlapunknak a középpályás.
Tudni lehet rólad, hogy nem vagy közömbös a Ferencvároshoz. Ez honnan ered? Családi hagyomány, vagy valaki hatására kezdtél el szimpatizálni a zöldekkel?
Családi hagyománynak is mondható, mert családon belül többen is fradisták, de rám a legnagyobb hatással az volt, hogy 12 éves koromtól kis túlzással a népligeti utánpótláscentrumban nőttem fel. Mikor gimnazista és kollégista lettem Pesten, még több időt voltam ott, és az utolsó 2-3 évben konkrétan ott voltunk elszállásolva egy hotelben, a Népligetben. Szóval én tényleg ott nőttem fel, így ivódott belém a fradizmus. Mindig voltak olyan Fradi-legendák, akik támogattak mindenben, és biztattak, hogy elérhető az első csapat számomra. Ez mindig jó érzés volt nekem.
Egyáltalán nem szégyelltem Debrecenben sem, ahogy azt sem fogom, hogy Debrecen és a Loki a szívemben egymás mellett megfér a Fradival, tehát ugyanúgy a 3 év alatt lokista is lettem, mivel úgy gondolom, hogy a játékosnak mindig a csapatért kell játszania, ezért is alakulnak ki bennem szoros kötelékek a klubjaimmal. Egy szó, mint száz, fradista és lokista is tudok egyszerre lenni.
Jelenleg az NB II-es Soroksár csapatát erősíted, és a kezdeti mellőzöttség után alapembernek számítasz. Hogy érzed magad?
Nem voltam mellőzött. Sajnos az orvosi vizsgálat 25 centiméteren szakadásokat mutatott a bal combfeszítő izmomban. Ezzel a sérüléssel még így is kisebb csoda volt, hogy csak 8 hetet hagytam ki összesen, szóval ezért volt nehézkes a kezdés. Hogy érzem magam? Nem jól! Az előző debreceni évem is műtéttel kezdődött, és most megint egy nagy sérüléssel kezdtem a szezont, ami a teljesítményemen is meglátszott. Szerencsére hisznek bennem, és tudják, hogy mire vagyok képes. Tavasszal mindenképp próbálok majd bizonyítani mindenkinek, de legfőképp mindig magamnak. Egyébként pedig kicsit zaklatott felkészülést zártunk, mivel volt, hogy tízen alig tudtunk edzeni.
Ettől függetlenül úgy érzem, jó munkát végeztünk, és szeretném, ha ez megmutatkozna majd a tavaszi szezonban.
Miben másabb az NB II-ben játszani?
Mások a körülmények, hiszen sok helyen a beruházásoknak köszönhetően gyönyörű stadionok vannak. Ugyanakkor szerintem itt sokkal nehezebb is focizni. Mi Soroksáron játszós csapatnak számítunk, ami ősszel nagyon nem volt kifizetődő. Sokszor volt olyan meccsünk, amit agyonnyertünk a mezőnyben, de végül egy kontra után szerzett góllal kikaptunk. Persze ez az NB I-ben is előfordulhat, de itt jellemző a csapatokra az, hogy stabil védekezésből gyors kontrákra alapoznak, és rendkívül kellemetlenül és agresszívan, mélyen, a saját kapujuktól 20 méterre várják az ellenfeleket. Összegezve: szépen focizni itt nehezebb, és sokkal inkább a fizikálisabb része dominál a futballnak.
Ha a Balmazújvárosban is lejátszott NB I-es mérkőzéseidet is hozzávesszük, akkor közel vagy ahhoz, hogy „százados” legyél. Hogyan értékeled összességében ezt az időszakot?
Összesen 83 NB 1-es meccsem van jelenleg. Az az érzésem, hogy megmutattam, ha megkapom a bizalmat, akkor jó teljesítményt tudok lerakni az asztalra. Szeretném tovább növelni az első osztályú meccseim számát. Minden nap ezzel kelek és fekszem, hogy ki kell tűnnöm, és jó teljesítménnyel kell előrukkolnom azért, hogy ismét felfigyeljenek rám, és megmutassam újra azoknak, akiknek egy kicsi kétsége is van afelől, hogy kevés lennék az NB I-hez. Itt leszögezném, hogy legfőképp mindig magamnak akarok bizonyítani.
Látsz –e még esélyt arra, hogy záros határidőn belül az élvonalban futballozz, vagy visszatérj a nevelőegyesületedbe?
Igen! Mindenki a saját sikerei kovácsa. Úgy gondolom, hogy még ha Debrecenben sok minden el is romlott, a munkamorálommal soha nem volt baj. Kicsit képeznem kell magam azzal kapcsolatban, hogy ha rontok, fejben jól reagáljam le. Ezen még dolgoznom kell, és hiszem, hogy ez ki fog fizetődni, és sikerül visszakerülnöm az élvonalba.
A legtöbb focista bakancslistáján szerepel a külföldi szerződés, és az ezzel járó válogatottbeli szereplés lehetősége. Hogy állsz ehhez?
Motiváció! Mindig is az lesz számomra! Természetesen legfőképp a válogatottság, de külföldön is nagyon szívesen fociznék. Ezek mindig csak plusz motivációk számomra, de most, és mindig is a rövid távú céljaim az elsők.
Nem hiányzik Debrecen? Úgy, mint város, vagy mint a csapat?
Mindkét szempontból hiányzik, de nem mondtam még le arról, hogy ha adódik lehetőség, akkor visszatérjek.
Milyen érzés volt a Loki mezét viselni?
Megtiszteltetés, öröm és még sorolhatnám. Én nagyon szerettem a szurkolókat, mert akkor is ott voltak a lelátón, amikor nem ment úgy, sem nekem, sem a csapatnak. Próbáltam mindig sokat adni a pályán viszonzásul ezért. A Loki-tábor az egyik legjobb tábor Magyarországon.
Van-e legkedvesebb és legrosszabb emléked az itt eltöltött idő alatt?
Legkedvesebb több is van szerencsére. Például amikor több mint 15 ezer néző előtt játszottunk a Torino ellen, az hatalmas élmény volt, és bármennyire is kötődöm a Fradihoz, az is, amikor Zsóri Dani ollózásával nyertünk Debrecenben 2-1-re a hosszabbításban.
A kérdés második felét nem szeretném nagyon ragozni, egyértelműen az élvonalból való kiesés volt. Talán egész életemben az után a meccs után volt a legrosszabb érzésem.
Ha már említetted a nemzetközi kupás szereplést. Miben másabb egy nemzetközi meccsen pályára lépni?
Teljesen más. Más a milliő, mások az elvárások és a körülmények. Ilyenkor nagy a várakozás, és nagy az esélyed arra, hogy felhívd magadra a figyelmet.
Hogyan élted meg azt, hogy végül ilyen dicstelenül kellett távoznod?
Megviselt nagyon, és igazából nem is értettem, hogy 2 évig mindig számítottak rám, és egy komoly sérülés és műtét után miért tekintettek így rám. Biztos, hogy én sem kezeltem jól a helyzetet, de a szakmai stáb és a vezetőség sem.
Kaptál esetleg valami konkrét magyarázatot a mellőzöttséged okára?
Sok magyarázkodás nem volt, pedig lehet, hogy jobb lett volna a lelkemnek, ha néha ha több figyelmet kapok. Úgy éreztem pedig, hogy voltak olyan időszakok, amikor az edzéseken a legjobbak között voltam, de valamiért nem tudtam bekerülni a kezdőbe.
Hozzáállásodra mindenesetre nem lehetett panasz, hiszen a mindent eldöntő mérkőzésen a vállsérülésed miatt felkötött karral játszottál a Nagyerdei Stadionban. Számodra ez akkor evidens volt, hogy pályára lépsz? Hogyan dolgoztad fel a kiesést, illetve a lefújás után történteket?
Már előtte Mezőkövesden is kész voltam rá, hogy esetleg pályára lépek. Nagyon nehezen tudtam feldolgozni, hogy ilyen helyzetben van a csapat, és én tétlen vagyok. Ugyanakkor orvosi javaslatra a műtéttel várnom kellett, amíg minden duzzanat és gyulladás eltűnik a vállamból. Ez idő alatt pedig külön edzettem, de a csapat mellett. Egyszer odajött Eli bá’ (Kondás Elemér – a szerk.) és mondta, persze viccesen: “Nincs is semmi bajod, simán tudnál játszani”. Én meg komolyan vettem és a gyógytornászom engedélyével és Dankó Mihály rehabilitációs edző segítségével másnap már csináltattam is egy vállvédőt, amiben a kézilabdások is szoktak játszani. Persze úgy éreztem, hogy csak úgy van ez az eszköz és igazából nem nagyon véd semmit, de nem izgatott, mert úgy voltam vele, hogy hátha én lövöm azt a gólt, amivel bent maradunk. Úgy hogy igen, evidens volt, ha van rá mód, akkor segítsem a csapatot. Persze nagyon rosszul éltem meg, a meccs után az öltözőben ültünk minimum egy órát, és néztünk magunk elé. Még egy hét elteltével is azon gondolkoztam, hogyan sikerült azt a szezont úgy elrontanunk. Nagyon sajnáltam, de muszáj volt feldolgozni, mert nem sokkal utána már kés alatt voltam, és koncentráltam a visszatérésre.
Tartod-e a kapcsolatot valakivel a csapatból távozásod óta?
Természetesen igen, sok debreceni barátom lett és nem csak a csapatból, Több csapattársammal biztos, hogy most már életünk végéig barátok leszünk.
Hogyan látod a DVSC jövőjét kívülállóként?
Jól kezdték a szezont, de valami megtört, vagy nem tudom pontosan, mi történt. Remélem, hogy tavasszal kiegyenesednek, és minden rendben lesz a csapat körül. Szurkolok nekik!
Szerinted sikerül kivívni a bentmaradást?
Remélem, hogy igen. Tényleg szurkolok nekik, a szurkolók és a csapat is megérdemlik a legjobbat.
Mit üzensz a Loki szurkolóinak?
Azt, amit a távozásomkor is írtam a posztomhoz, miszerint még találkozunk!
Fotó: DVSC
– Faragó László –
