Durván megfenyegette egy Heves megyei község polgármesterét egy helybéli lakos

Rendőrség

A harmincas éveiben járó elkövetővel szemben büntetőeljárás indult, melynek során az ügyészség most vádat emelt az illetékes járásbíróság előtt.

A vádirat szerint 2021. szeptember 30-án délután a vádlott mobiltelefonon hívta fel az általa is lakott Heves megyei község polgármesterét azzal, hogy a falu első embere szerezze vissza azokat az építőanyagokat, melyeket korábban ismeretlen személyek elloptak a felújítás alatt álló lakóházából. A polgármester mondta, hogy az erélyes felszólításnak nem tud eleget tenni, mire a terhelt indulatba jött, és közölte beszélgetőpartnerével, hogy ha nem intézkedik a dolgai visszaszerzése iránt, akkor „ az anyja, apja látja kárát”.

Mindezzel intézkedésre kívánta kényszeríteni a polgármestert, akiben a fenyegetés komoly félelmet keltett, mivel tartott attól, hogy közeli rokonait bántódás érheti.

A polgármester a Büntető Törvénykönyv értelmében hivatalos személynek minősül.

A sértettet ért súlyos fenyegetés azért is kelthetett megütközést az arról tudomást szerzők körében, mivel éppen a polgármester volt az, aki a betöréssel érintett, felújítás alatt álló ingatlant biztosította a vádlott számára akkor, amikor annak leégett a lakóháza. Ezt a nyomozás során a férfi is elismerte, és cselekményét megbánva bocsánatot kért a választott vezetőtől.

Az Egri Járási Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntettével vádolja az elkövetőt, akivel szemben – a nyomozás során tanúsított magatartására is figyelemmel – próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratában.