Több bűncselekmény miatt felelhet a kömlői férfi

Rendőrség

A hevesi járőrök 2021. szeptember 13-án reggel elfogták azt a 28 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy 2021. szeptember 9-én késő este megjelent egy sarudi lakos házában és az ott alvó sértett mellől elvette a mobiltelefonját, majd felkeltette, pénzt követelt tőle, és eközben többször megütötte. Végül arra kényszerítette a férfit, hogy menjenek el egy bankautomatához, ahol sikerült pénzhez jutnia.

A kömlői lakost őrizetbe vétele mellett kifosztás, rablás és súlyos testi sértés bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt hallgatták ki a Füzesabonyi Rendőrkapitányság nyomozói, továbbá előterjesztést tettek a letartóztatásának indítványozására. A gyanúsított beismert továbbá egy vagyon elleni bűncselekményt is, melyet még 2021. szeptember elején követett el Kömlőn.