A káli férfit több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják

Rendőrség

Az Egri Rendőrkapitányság járőre 2021. április 19-én délután a belvárosból előállítottak egy 20 éves férfit, mivel garázda módon viselkedett.

A jászárokszállási lakosról kiderült, hogy 2021. március 27-én egy egri II. Rákóczi Ferenc úti tömbház tetejéről ledobott egy beton járólapot egy parkoló gépkocsira, melyben súlyos károkat okozott. Továbbá az eljárás során azért is gyanúsítottként hallgatták ki, mert a nyomozás adatai alapján idén május végén az egri Dobó téren több személyt is bántalmazott.

Az Egri Rendőrkapitányság rongálás, testi sértés és garázdaság bűncselekmény miatt folytatta az eljárást K. Tamás ellen. A vizsgálati szakaszban a nyomozó hatóság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az ügyben keletkezett iratokat a napokban továbbította az ügyészségnek.