Áruházi parkolóban szervezték a pénzmosást

Rendőrség

A Füzesabonyi Járási Ügyészség három férfit vádol azzal, hogy csalással szerzett pénzek eredetének eltitkolásában és azok tisztára mosásában vettek részt.

A jelenleg egy más ügyben kiszabott szabadságvesztés büntetését töltő – korábban hajléktalan – I. rendű vádlott először 2017 augusztusában nyitott kérésre bankszámlát egy egri bankfiókban azért, hogy arra egy, a nyomozás során ismeretlenül maradt személy majd nyilvánvalóan csalásból származó pénzösszeget utaltathasson.

A hajléktalan férfit 2018. március 8-án Egerben egy áruházi parkolóban, ahol a napjait töltötte – minden bizonnyal a korábban történtek ismeretében – megkereste a II. rendű vádlott, aki szintén arra kérte őt, hogy nyisson egy bankszámlát, melyre immár az általa elkövetni tervezett csalásból befolyó összeget lehetne utaltatni. A hajléktalan némi jutalék fejében beleegyezett ebbe, és a saját nevére egy másik pénzintézetnél ismét számlát nyitott annak ellenére, hogy ő maga semmilyen arra befizethető jövedelemmel nem rendelkezett. A II. rendű vádlott a számlanyitás tudatában egy internetes oldalon hirdetést tett közzé, melyben közel egymillió forintért eladásra kínált egy, a valóságban nem létező mezőgazdasági pótkocsit. A hirdetésre hamarosan vevő jelentkezett, aki átutalta a vételárat a hamis számlára, melyről az I. rendű vádlott közreműködésével az a csalóhoz került.

Ezzel azonban a sorozat még nem ért véget, mert 2019. január 24-én az áruházi parkolóban az utánfutóval kapcsolatos csalást elkövető férfi falubelije, a III. rendű vádlott is felkereste a hajléktalant, és rávette őt egy további számlanyitásra, melyre hamarosan 200. 000 Ft érkezett, ami az előzővel mindenben megegyező újabb, de immár a harmadik csaló által elkövetett vagyon elleni bűncselekményből származott. Az I. rendű vádlott a közreműködéséért ezúttal 10.000 Forintot kapott.

A csalásokkal kapcsolatos eljárást a nyomozó hatóság elkülönítette, így az ügyészség a három elkövetőt ebben az ügyben pénzmosás bűntettével vádolja, ami miatt kettejükkel szemben végrehajtandó, míg egyikük esetében felfüggesztett szabadságvesztés kiszabására tett indítványt a vádiratában.

Kiemelt képünk csak illusztráció!