Elvitte a telefont, a győri nyomozók keresik

Rendőrség

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.A Győri Rendőrkapitányság a 08010/3838/2019. bűnügyi számon jogtalan elsajátítás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint, a képen látható ismeretlen nő megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. október 20-án 11 óra körül, egy győri bevásárló központban elvitt egy pulton felejtett mobiltelefont.

Az elkövetőről a bolt biztonsági kamerája felvételt készített. Rendőrség kéri, hogy aki a képen látható nőt felismeri, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon, illetve névtelensége megőrzése mellett hívja a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-96-417-329-es hívószámon vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámát, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.