Saját újszülöttjüket ölték meg – itt az ítélet

Rendőrség

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa megváltoztatta az elsőfokú ítéletet. II.r. vádlott fegyházbüntetését 10 évre enyhítette. Egyebekben helybenhagyta a Debreceni Törvényszék ítéletét. Az ítélőtábla szerint az elsőfokú bíróság megalapozott tényállást állapított meg és I.r. vádlottra nézve helyesen minősítette a cselekményt is. II.r. vádlott esetében azonban a különös kegyetlenség nem volt megállapítható a cselekmény során, hiszen nem tudott az ölés végső megvalósítási formájáról és nem volt jelen a bűncselekmény elkövetésekor. II.r. vádlott pszichikai bűnsegédként vett részt a cselekményben, ezért az ő esetében nem indokolt a törvényi minimumnál hosszabb idejű szabadságvesztés kiszabása.  Az ítélet jogerős.

Az ügyről

Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2016 áprilisában N. Sz. V. vádlottat emberölés bűntette miatt 14 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. S. D. II.r. vádlottat bűnsegédként elkövetett emberölés bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban büntetése 2/3 részének kitöltése után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész mindkét vádlott terhére súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek.

A bíróság által megállapított tényállás szerint 2014 áprilisában, Hajdúszoboszlón, kiderült I.r. rendű vádlottról, hogy teherbe esett és a gyermek apja II.r. vádlott. Elhatározták, hogy semmiképpen sem fogják a gyermeket megtartani, mindent megtesznek azért, hogy I.r. vádlott elvetéljen. Megállapodtak abban is, hogy minden körülmények között eltitkolják azt, hogy tusnak a terhességről és minden olyan dolgot el fognak követni, ami a gyermekre ártalmas lehet. A nő rendszeresen fogyasztott alkoholt, többet cigarettázott és II.r. vádlott több alkalommal megütötte illetve megrúgta I.r. vádlott hasát, hogy elvetéljen. Mivel ez nem történt meg, megállapodtak abban, hogy ha a gyermek mégis élve megszületik, I.r. vádlott meg fogja fojtani, majd II.r. vádlottal eltüntetik a testet.

2014 júliusában I.r. vádlott egyedül volt otthon és a fürdőszobában megszülte a gyermeket, akinek egy ollóval több sérülést okozott, majd a kád pereméhez ütötte a fejét. Ezt követően törölközőbe csavarta és miközben az erős vérzését próbálta csillapítani, a polcon lévő törölközők alá rejtette. Ezt követően sírva felhívta az édesanyját, akinek sírva elmondta, hogy mi történt. Majd II.r. vádlottat is hívta. A hazaérkező szülők megtalálták a halott gyermeket, II.r. vádlott értesítette a mentőket. A gyermek életképes állapotban jött a világra, a bántalmazás nélkül a szülést követő szakszerű orvosi ellátással életben tartható lett volna.