Tánc közben lopott

Rendőrség
A debreceni rendőrök elfogták azt a 23 éves férfit, aki egy debreceni szórakozóhelyen két mobiltelefont és egy bankkártyát tulajdonított el.

A Debreceni Rendőrkapitányság lopás bűntett, lopás vétség kísérlet és készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel visszaélés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a 23 éves B. Szilveszter budapesti lakossal szemben.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. október 22-én 2 óra 30 perc körül Debrecen, Nagyerdőben található egyik szórakozóhelyen a sértett mögött táncolt, majd megpróbált a lány táskájába belenyúlni, de cselekményét egy vendég észrevette és a biztonsági őrhöz kísérte. A biztonsági őr a fiút visszatartotta és bejelentést tett a rendőrség ügyeletére. A helyszínen a rendőrök a budapesti fiatalembert igazoltatták, majd ruházatának átvizsgálása során előkerült két mobiltelefon és egy bankkártya, amelyek eredetével nem tudott elszámolni. A járőrök a 23 éves férfit elfogták és a Debreceni Rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók B. Szilvesztert gyanúsítottként kihallgatták, bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tesznek előzetes letartóztatásának indítványozására. A megalapozott gyanú szerint a terheltnél aznap este talált és lefoglalt két mobiltelefont és egy bankkártyát a szórakozóhely három vendégétől tulajdonította el.