A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – igazságügyi szakértők bevonásával – nyomozást folytatott kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt J. Tiborral szemben.
A nyomozás adatai szerint 2014. február 6-án 7 óra 15 perckor a rendőrök összehangolt akció keretében tartottak házkutatást Debrecen, Fényes udvarban, egy társasházi lakásban. A megalapozott gyanú szerint az ott lakó 34 éves férfi marihuánát termesztett otthonában. A gyanúsított már a szüretet várta, amikor a nyomozók lecsaptak rá. A házkutatás során a rendőrök 16 tő, különböző fejlettségi fokú marihuána növényt, valamint a kábítószer termesztéséhez szükséges lámpát, szellőztető berendezést és más eszközöket foglaltak le.
A járőrök elfogták és a városi rendőrkapitányságra előállították J. Tibort, akit a nyomozók gyanúsítottként kihallgattak, mely során a bűncselekmény elkövetését beismerte.
A terhelttel szemben folytatott nyomozást a Debreceni Rendőrkapitányság 2014. december 15-én befejezte és a keletkezett iratokat vádemelést javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.