Félmilliárd forintot követel vissza a Belügyminisztérium az Országos Roma Önkormányzattól

Ország

A Belügyminisztérium 527 millió forintot követel vissza az Országos Roma Önkormányzattól (ORÖ), emiatt rendkívüli közgyűlést is összehívtak volna hétfőn – írja a Népszava.

Az üggyel kapcsolatban rendkívüli közgyűlést is összehívtak volna hétfőn, de ezen senki nem tud részt venni, mert Agócs János elnök fertőtlenítést rendelt el a Dohány utcai székházban.

A rendkívüli ülést a Lungo Drom képviselői kezdeményezték és indulatos levélváltás előzte meg: eredetileg Csóka János, a Lungo Drom frakcióvezetője fordult kérdésekkel Langerné Victor Katalinhoz, a Belügyminisztérium társadalmi felzárkózásért felelős helyettes államtitkárához és tőle tudta meg, hogy vissza kell fizetni több mint félmilliárd forintot, 30 napon belül.

Agócs János is vitatja a követelés jogosságát, és válaszul azt írta a helyettes államtitkárnak, hogy

tartózkodjon az ORÖ ügyeinek „szubjektív módon történő interpretálásától”, valamint attól, hogy a közgyűlés tagjainak „hiányos és/vagy félrevezető tájékoztatást” adjon.

Az ORÖ egyik tagja szerint azért kell a még az előző ciklusban elköltött pénzt visszafizetni, mert az önkormányzat jogalap nélküli megyei irodákat hozott létre. A képviselő szerint a valódi ok az, hogy nem a kormány emberét, Farkas Félixet választották meg a roma nemzetiségi lista vezetőjévé.