Szijjártó: a gyermekvédelmi törvény nem mossa össze a pedofíliát és a homoszexualitást

Ország

Hamis hír, hogy az egyes rendelkezései miatt sokak által bírált magyar gyermekvédelmi törvény összemosná a pedofíliát és a homoszexualitást – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a CNN hírtelevíziónak adott interjújában.

Az Amanpour című műsorban kedd este Bianna Golodryga kérdezte a nagy visszhangot kiváltó törvényről a tárcavezetőt, aki leszögezte, annak egyik része szigorú következményeket ír elő a pedofília vonatkozásában, másik része pedig a kiskorúak szexuális orientációval kapcsolatos neveléséről szól.

“Ez két teljesen különálló és elszigetelt rész a törvényben, semmi sem keveredik össze”

– húzta alá.

Szijjártó Péter kiemelte, a gyermekek szexuális orientációval kapcsolatos nevelése kizárólagos szülői jog, a törvény azonban semmit nem mond a felnőttekről. Hozzátette, az új szabályozás még csak nem is tiltja az ilyen jellegű oktatást, de annak értelmében ezt csak az arra jogosult szakértők végezhetik.

Mi azt kívánjuk elkerülni, hogy LMBTQ-aktivisták bármilyen magatartást, orientációt próbáljanak népszerűsíteni az óvodákban vagy iskolákban – jelentette ki.

A riporter felsorolta a kormány több más korábbi, LMBTQ-ellenesnek tartott intézkedését, amire reagálva a miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarországon senkinek sem kell félnie szexuális orientációja miatt, az alaptörvény tilt mindenfajta hátrányos megkülönböztetést.

Bianna Golodryga ezt követően egy májusi Ipsos-felmérést idézett, amely szerint a magyar lakosság 56 százaléka úgy véli, hogy az azonos nemű pároknak ugyanolyan jogokkal kellene rendelkezniük az örökbefogadás terén, mint a heteroszexuálisoknak.

Szijjártó Péter azt mondta, hogy a kétharmados többséggel elfogadott alaptörvény egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban. Továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a támadások kereszttüzében álló “pedofiltörvényt” sem csak a kormánypárt támogatta, azt a legnagyobb ellenzéki erő, a Jobbik szavazataival fogadták el az Országgyűlésben.

“A helyzetet úgy leírni tehát, mintha ez csupán a kormánypártok álláspontját képviselné Magyarországon, egyszerűen nem igaz és nem is tisztességes”

– fogalmazott.

A külgazdasági és külügyminiszter végül azt mondta, hogy a törvénynek semmi köze nincsen a jövő évi választásokhoz, a jogszabály kizárólag a magyar gyermekek védelméről szól.

Áder János aláírta a homofób elemekkel kiegészített pedofilellenes törvényt

MTI

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.