Elindul az M6 autópálya Bóly és Ivándárda közötti szakaszának kivitelezése

Ország

Az M6 autópálya horvát határig vezető, mintegy 20 km hiányzó szakaszának megépítésével teljes körűen megvalósul az Adriai- és Balti-tenger térsége közötti gyorsforgalmi közúti kapcsolat magyarországi szakasza. A munkálatok 2021 februárjában kezdődnek. A kivitelezés megkezdésének alkalmából a helyszínen sajtótájékoztatót tartott Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, Dr. Hargitai János, Baranya megye 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületének országgyűlési képviselője, illetve Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese.

A jelenleg 192 km hosszú M6 autópálya Érdi-tető és Dunaújváros közötti szakaszát 2006-ban adták át a forgalomnak, az M0-s autóút és Érdi-tető közötti szakaszt pedig 2008-ban. A Dunaújváros és Bóly közötti szakasz átadása 2010-ben történt meg.

2021-ben indulhat el a kivitelezés a befejező, Bóly-Ivándárda közötti 20 kilométeres szakaszon. A befejező szakasz munkaterület átadása megtörtént, a régészeti feltárások 2021. február 10-től megkezdődtek. A kivitelezés a nagy tömegű földmunkákkal, töltésépítéssel, illetve azokhoz szükséges anyagbeszállítással indul 2021. március végén. A projekt befejezésének várható időpontja 2024. január vége.

A szakasz 26,6 méteres koronaszélességén belül 2×2 3,75 méter széles forgalmi sáv, 3,0 méter üzemi sáv, középen 3,6 méter széles elválasztó sáv és 1-1 méter széles padka készül.

A beruházás keretében megépül továbbá 3 különszintű csomópont (M6-M60 elválási csomópont, Bóly-Keleti csomópont, Villányi csomópont), illetve 16 db műtárgy. Ezen felül komplex pihenőhely létesül Nagynyárádnál, komplex ellenőrzőhely Ivándárda mellett és mérnökségi telep Babarcon.

A kivitelezés során 2 250 000 m3 földet és szemcsés anyagot mozgatnak és építenek majd be. A pályaszerkezet építéséhez 124 000 m3 beton burkolat alapot és 384 500 tonna aszfaltot használnak fel.

A projekthez kapcsolódó beruházások része a Villányi bekötőút kivitelezése az M6 autópálya Villányi csomópontja és a Villány elkerülő keleti csomópontja között. A 9 km hosszú 2×1 sávos szakaszon 3 db csomópont (M6 autópálya Villányi csomópontjához való csatlakozás, Villányi elkerülő út keleti körforgalmi csomópont, Mároki bekötő út csatlakozása), továbbá 1db műtárgy (Mároki-vízfolyás feletti híd) tervezése a feladat.

A beruházásnak köszönhetően 2024 év elejétől újabb magas közlekedési színvonalat biztosító út valósul meg a Budapestről Horvátország felé közlekedők számára. A fejlesztés célja továbbá a dunamenti és a mohácsi térség közlekedésének javítása mellett az Észak- és Dél Európa közötti tranzitforgalom biztonságos és gyors levezetése.

Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese elmondta: A magyarországi útfejlesztések célja, hogy az ország bármely pontjáról 30 percen belül elérhető legyen egy négysávos szakasz, megtörténjen a megyei jogú városok bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba és az autópályákat, autóutakat elvezessék az országhatárokig. 2010-ben 14 megyei jogú város volt bekötve a gyorsforgalmi úthálózatba és három országhatárig vezetett négysávos út. 2020-ban ez már 19 megyei jogú városra és hét határállomásra bővült. 2025-re tervezetten pedig az összes megyei jogú várost bekapcsolják a gyorsforgalmi úthálózatba és 9 határállomás válik elérhetővé ezeken keresztül.

Dr. Hargitai János, Baranya megye 3. sz. országgyűlési egyéni választókerületének országgyűlési képviselője hangsúlyozta: Öt év múlva lesz a mohácsi csata 500. évfordulója. A Mohács 500 Program területfejlesztési dimenziójának egyik része az M6 autópálya befejező szakaszának megépítése, a második a mohácsi kikötő építése, a harmadik része pedig Szeged és Pécs gyorsforgalmi összeköttetése, az új mohácsi Duna-híd megépítésével. Azáltal, hogy elkészül az M6-os autópálya az országhatárig, ráviszi a világra a térséget, amely így többé nem egy „zsákutca” lesz. Nemcsak a környező fővárosok válnak könnyebben és gyorsabban elérhetővé, hanem a trieszti kikötő is. Ez egy teljesen új piacot jelent, és hozzájárul a térség gazdasági fejlődéséhez.

Nyul Zoltán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese hozzátette: a beruházás keretében mintegy 10 km hosszon főúti korrekciók is megvalósulnak, emellett egy komplex pihenőhely is épül és kialakítják az ivándárdai komplex ellenőrző pont is.

A projekt az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízásából, a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás felhasználásával valósul meg. A kivitelezést a S-D 2020 M6 Konzorcium (vezető tag: STRABAG Építő Kft., konzorciumi tag: Duna Aszfalt Zrt.) végzi nettó 88.682.823.660 Ft értékben.

(NIF)