Börtönbe került az Egyesült Államokban a magyar zenész

Ország

A népszerű dj. múlt vasárnap este utazott Philadephiába, hogy a barátaival egy hónapon át nyaraljon és közben a kinti magyaroknak zenéljenek, ám az amerikai hatóságok keresztülhúzták a számításaikat. Egy kint élő magyar feljelentésének köszönhetően 26 órát töltöttek elzárva, mielőtt visszatoloncolták volna őket Magyarországra.

– Többször voltunk már kint, ilyenkor a kinti magyaroknak tartunk bulikat, természetesen ingyen, hogy kapjanak egy kicsit a régi otthonukból. Most is erre készültünk, de már vártak minket a bevándorlási hivataltól, valaki feljelentett minket, hogy dolgozni megyünk ki – mesélte a Blikknek Hamvai PG, aki hiába bizonygatta, hogy nem kapnak pénzt, nem tudta meggyőzni a hivatalnokokat, így börtönbe kerültek.

A zenész úgy meséli, minden olyan volt, mint a filmekben.

– A repülőtérről egy klasszikus fehér rabszállító furgonnal vittek talpig bilincsben, miközben gépfegyerrel, pisztollyal és golyóálló mellénnyel felszerelt rendőrök kísértek minket. A börtönben kaptunk rabruhát és betettek minket egy hat négyzetméteres cellába három dél-amerikai mellé. Próbáltunk pozitívan hozzáállni a helyzethez, de azért voltak nagyon ijesztő pillanatok – árulta el a dj, aki amellett, hogy barátaival együtt több mint egymillió forintot bukott a repjegyek szállások autóbérlések kifizetése és a nyaralásuk meghiúsulása miatt, reméli, nem utasítják ki végleg az országból.

– Rengeteg papírt kell beszereznünk és legalább öt-hat hét, mire kiderül, mehetünk-e még valaha.