„Ölelkező színek” az agrárcampuson

Kultúra

Dobay Zsuzsa festőművész munkáiból nyílt kiállítás szerdán a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központjának kisgalériájában.

– A festészet olyan érzetet, gondolatot ébreszt bennünk, melyeket szavakkal nem lehet kifejezni. Ezért is megtisztelő, hogy a Koncz Galériával kötött együttműködésünk egy újabb állomásaként ajánlhatjuk figyelmükbe őszi kiállítássorozatunk második tárlatának rendkívüli anyagát – fogalmazott Tóthné Kiss Erzsébet hivatalvezető a megnyitón.

A Böszörményi úti campuson található kisgalériában ezúttal a Kanadában élő, magyar származású festőművész, Dobay Zsuzsa harminc képét láthatja a közönség. A világhírű alkotó szavait a Koncz Galéria vezetője tolmácsolta.

– Ez alkalommal kívánom, hogy a festményeim képviseljék azokat a gondolatokat és érzéseket, melyeket megpróbáltam beléjük táplálni – idézte a művész szavait Koncz Sándor.

A tárlat képein keresztül az olasz és a görög tengerpartok, valamint angol, amerikai és magyar nagyvárosok hangulatát hozza el a közönségnek az 1956-ban emigrált alkotó.

– Dobay Zsuzsa könnyeden, eleven technikával az ölelkező, líraian élénk színek egymásba kapaszkodásával felfokozott hatást ér el, amely magával sodorja a nézőt – méltatta a művészt Tar Károlyné kurátor.

A tárlat október 30-ig látható a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ Főépületében, az Agrár Múzeum Kisgalériájában hétfőtől csütörtökig 12 és 16 óra között, péntekenként pedig 8 és 12 óra között.