Észt hét 2015 – Debreceni programokkal

Kultúra

A tavalyi év legjobb észt filmdrámája és egy északi hangulatú romantikus film, a feszült európai-orosz viszonyt boncolgató installáció, egzotikus koncert, gasztronómiai és könyvbemutató, valamint számos egyéb program várja a 8. Észt hét közönségét március 16. és 26. között Budapesten, Szegeden és Debrecenben.

Idén igazi finnugor különlegességgel indul az Észt hét: a kultúrák és dallamok sajátos fúzióját megteremtő Mari Kalkun és Runorun különleges zenei tájakra invitálja a hallgatóit március 16-án Szegeden a Grand Caféban, majd másnap este a budapesti Trafó Klubban – közölte az MTI-vel csütörtökön a programsorozatot a Szimplafilmmel együtt szervező Magyarországi Észt Intézet.

Mint emlékeztettek, a tavalyi Észt hét nyitófilmje, az észt-grúz koprodukcióban készült Mandarinok nemrég egészen a Golden Globe- és Oscar-jelölésig vitte. Az idei fesztivál filmes programjában három játékfilm, két dokumentumfilm és két animációs blokk látható: egy válogatás a hagyományosan magas színvonalú észt animáció legújabb terméséből, illetve az észt legenda, Priit Pärn és felesége, Olga Pärn közös alkotásai, ez utóbbiak kizárólag 18 éven felülieknek. A Grand Caféban március 18-ától tekinthető meg első közös filmjük, Az élet Gabriella Ferri nélkül műhelytitkaiba betekintést nyújtó pikáns grafikai tárlat.
A budapesti filmes program március 19-én indul a Művész moziban: a tavalyi év legjobb észt filmjének választott Keresztszélben egy máig eleven nemzeti trauma, a szibériai deportálások témájának különleges technikával készült, méltóságteljes és megindító feldolgozása; a vetítésre ellátogat a főszereplő Laura Peterson is.

A szerelmesfilmek és az észt tájak kedvelőinek szánják a szervezők a Cseresznyés dohány című, hamisítatlan észt hangulatú romantikus filmet, melynek március 21-i budapesti bemutatóján a rendező Andres Maimik is részt vesz.

A tavalyi nagy siker, a Kertu alkotója újabb filmmel jelentkezik: Ilmar Raag Nem jövök vissza című drámájában két árva lány autóstoppal szeli át Oroszországot, hogy felkeressék egyikük Kazahsztánban élő nagymamáját.

Az Együtt lélegezni című amerikai-észt dokumentumfilm az Észtországban nagy jelentőséggel bíró kóruséneklésről szól. Az észtek Dalosünnepe sokkal többet jelent egy nagyszabású fesztiválnál, hiszen csaknem 150 éves története során már legalább kétszer segítette közelebb a balti országot a függetlenséghez.

A program másik dokumentumfilmje, a Féreghizlaló nyomában sajátos antropológiai road movie, melyben a Féreghizlaló című animációs mozi alkotója útnak indul Csukcsföldre, hogy kinyomozza a műve alapjául szolgáló szürreális csukcs népmese gyökereit és értelmét.
A kortárs képzőművészet, az építészet és az irodalom iránt érdeklődők is találnak kedvükre valót a 8. Észt hét programjában. Flo Kasearu Zendülés című installációja Tallinn egyik legnevesebb galériájából, a Temnikova és Kaselából érkezik a Fugába, ahol március 25-én nyílik kiállítás a művész jelenlétében. A bemutatott videó, rajzok és 3D-s hajtogatott modellek a jelenlegi feszült orosz-nyugat-európai politikai kapcsolatokra reflektálnak, árnyalt képet nyújtva az észt álláspontról.

A debreceni Modemben a 2010-es Velencei Építészeti Biennálén Észtországot képviselő 100 ház című nagyszabású tárlat válogatása, az 50 ház című kiállítás tekinthető meg március 22-étől, mely az észt építészet zászlóshajójának tekintett, egyszerre merész és északias észt családiház-építészetet mutatja be a 21. század első évtizedéből.
Az Észt hét irodalommal, Tonu Onnepalu Mandala című regényének bemutatójával zárul. A szerzővel a regény fordítója, Lengyel Tóth Krisztina beszélget március 24-én a budapesti Nyitott Műhelyben, március 25-én pedig Szegeden a Grand Caféban.

Az Észt hét programfüzete a www.esztorszag.hu és a http://issuu.com/esztintezet/docs/eszt_het_2015_leporello_lapozhato/1 honlapokról tölthető le.