Pénztárcát lopott egy tanár Ferihegyen

Helyi hírek Ország

Több órán át nem tudott felszállni a Wizz Air W6 2325 számú, Budapestről Tel-Avivba közlekedő járata, mert a beszállókapunál dolgozó poggyászellenőr jelezte, hogy eltűnt a pénztárcája – értesült az Index.

A portál olvasói forrásból úgy tudja,

egy kilencfős gyerekcsapattal utazó tanár tehette el véletlenül a pénztárcát az egyik gyerek táskájába.

A tárcában 50 euró (kb 16 700 forint) és 15 000 forint volt.

A Wizz Air tájékoztatása szerint a feltételezett elkövetőt a hatóságok további kihallgatás céljából leszállították a repülőgép fedélzetéről.

A rendőrség az Indexnek azt mondta, hogy az ügyben lopás gyanúja miatt szabálysértési előkészítő eljárást indítottak. Az elkövetőt a rendőrök előállították, elszámoltatása folyamatban van.