Debrecenben tartották az első magyar-román nemzetközi klaszterkonferenciát

Helyi hírek Ország

Korábban egymással párhuzamosan szervezett magyar, illetve román klaszterkonferenciák helyett a Pénzügyminisztérium és a Román Klaszter Szövetség közös rendezvényt szervezett a Hajdú-Bihar Megyei Kereskedelmi és Iparkamara debreceni székházában szerdán.

A konferencia célja, hogy tovább erősödjön a hálózati gondolkodás szerepe a közép-kelet-európai térségben – mondta Greinstetter Balázs, a Pénzügyminisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára.

Kifejtette, a klaszterek szervezése nem állhat meg az államhatárokon, egyre fontosabb, hogy e gazdasági szerveződések a térségünkben a határokon átnyúlva bővítsék tevékenységüket.

Elmondta, hogy a klaszterek története Magyarországon a regionális szerveződésekkel kezdődött a 2000-es évek elején, amelyet azok országossá fejlődése követett. 2008-2015 között mintegy 200 klaszter jött létre a gyógyszeripar, a mechatronika és az informatika területén. Fejlődésük jelenleg is tartó harmadik szakaszában fontos lenne, hogy csúcsklaszterek jöjjenek létre elsősorban a gazdaság húzóágazataiban a versenyképesség és a hatékonyság növelése érdekében.

Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester a Debrecen és Nagyvárad között kialakult szoros együttműködésről beszélt. Ez is hozzájárulhat ahhoz, hogy az Észak-alföldi régió, amely ma a gazdasági fejlettség szempontjából az Európai Unió 263 régiója közül a 231., hamarosan az unió legdinamikusabban fejlődő régiójává váljon.
Kiemelte a Debreceni Egyetem szerepét a klaszterek elterjedése szempontjából. Az egyetem közreműködésével 5 akkreditált klaszter működik a gyógyszeripar, az élelmiszeripar, a turizmus, a sport és az informatika területén – ismertette a polgármester. A klaszterek segítik a fontos kutatási eredmények gyakorlati felhasználását, az innovációs folyamatok regionális kibontakoztatását – tette hozzá.

Elmondta, hogy 4 sikeres projekt valósult meg a határokon átívelő kapcsolatoknak köszönhetően, a kultúra és a közlekedés területén. Ezek közül kiemelte, hogy az év végéig eléri Berettyóújfalut, jövő év végére pedig a román határt az autópálya, ami gyorsabb közlekedést tesz majd lehetővé a két ország között. Debrecen és Nagyvárad vezetőinek jó munkakapcsolata legyőzi a határokat, ami által az unió legversenyképesebb régiója lesz az itteni a következő években.

Gabriela Piron, a román gazdasági minisztérium tanácsadója a határ mindkét oldaláról érkezőket meghívta a jövőre Bukarestben megrendezendő európai klaszterkonferenciára.

Fotó: Miskolczi János