17 tanyát kerestek fel, és segítettek a rászorulóknak a polgárőrök

Helyi hírek

Hajdú-Bihar megye helyi polgárőr egyesületeinek vezetői, tagjai folyamatosan kapcsolatot tartottak és tartanak a helyi rendőrkapitányságokkal, katasztrófavédőkkel. Az önkéntesek és a szakemberek együttes járőrözés keretében segítettek a bajba jutottakon, tették járhatóvá az utakat, nyújtottak segítséget az idős embereknek. A polgárőrök emellett az éjszakai órákban is aktív szolgálatot teljesítettek. A hideg, téli időjárás minden évben komoly veszélyt jelent az egyedül élő emberekre, főleg a tanyán élőkre, és a hajléktalan emberek számára.

A hideg idő beállta miatt például a Haláp és Nagycsere ifjú és felnőtt polgárőrei a -17 fokos hidegben 17 tanyát kerestek fel Halápon és Nagycserén, ahol segítettek idős egyedül álló személyeknek fát vágni, behordani, valamint érdeklődtek az egészségi állapotuk felől. Volt olyan tanya, ahol elfagyott a víz, az állatok ellátása veszélybe került. Volt olyan testvérpár, akinek ugyan volt némi fája, de nem tudták mivel összevágni. A polgárőrök nem voltak restek haza menni a láncfűrészért, miközben egyik polgárőrünk még otthonról is hozott egy karton fát, hogy ezzel is segítse őket – közölte Tóth Attila Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Polgárőr Szövetség elnöke.

http://www.opsz.hu/