A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma alkotói ösztöndíj pályázatot hirdet a városban élő művészek, művészeti szakemberek és tudományos kutatók, szakírók tevékenységének támogatása, Debrecenhez való kötődésének erősítése, megfelelő lehetőségek biztosítása érdekében.
Az alapítvány Debrecen város szellemi, kulturális életének mecenatúráját felvállaló szándékkal jött létre 1991-ben. Magánszemélyek, intézmények, csoportok, együttesek művészeti és kulturális törekvéseit ösztönzi, segíti a hagyományok őrzését, a kulturális kapcsolatok fejlesztését hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt.
A díjak átadására a Magyar Kultúra Napján, 2015. január 22-én kerül sor.
A bruttó 100.000 – 150.000 forint értékű alkotói ösztöndíjat a művészeti, tudományos élet bármely területén alkotó, és Debrecenben élő, vagy tevékenységében Debrecenhez kötődő művész, művészetkritikus, valamint tudományos kutató, szakíró kaphatja.
A pályázat benyújtásának határideje: 2015. január 17. 12:00 óra.
Pályázati adalap | doc |
Pályázni csak az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon lehet, amelyek az Új Városháza (Debrecen, Kálvin tér 11.) 3. sz. ügyfélszolgálati ablakánál vehetők át, vagy letölthetők a www.debrecen.hu, valamint www.civilek.debrecen.hu honlapokról. A pályázatokat a Kulturális Osztálynak címzetten, 2 példányban kell benyújtani. Postacíme: Debrecen Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Kulturális Osztály, 4026 Debrecen Kálvin tér 11.
A pályázattal kapcsolatosan részletes információ kérhető az 52/517-706 telefonszámon, továbbá koteles.andrea@ph.debrecen.hu email címen.
Debrecen, 2014. december 18.
Dr. Duffek Mihály
A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriumának elnöke