forint, pénz, fizetés, infláció, gazdaság

Lendületes erősödésnek indult a forint

Gazdaság

Lendületes erősödésnek indult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedden délután a monetáris tanács piaci várakozásoknak megfelelő kamatdöntését követően; az eurót háromnegyed ötkor 391,27 forinton jegyezték.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi, idei első kamatmeghatározó ülésén nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén és nem módosította a kamatfolyosó széleit sem.

Virág Barnabás, az MNB alelnöke az kamatdöntés bejelentését követő online háttérbeszélgetésen elmondta, hogy a jegybank jelenleg alkalmazott eszközöket használja a továbbiakban is monetáris politikájának érvényesítésére. Változatlanul 18 százalék lesz az egynapos betéti tender kamata és a tendereket a jegybank ezentúl is naponta megtartja, valamint február elejétől heti rendszerességgel diszkontkötvény-aukciókat indít a kamatkondíciók minél hatékonyabb érvényesítése érdekében az egynapos betéti kamaton keresztül.

A forint árfolyama a kamatdöntést követően jó darabig nem változott, majd lendületes erősödésbe kezdett és bő másfél százalékos nyereségre tett szert a bejelentés előtti szinthez képest.

Az eurót háromnegyed ötkor 391,27 forinton, a dollárt 359,77 forinton, a svájci frankot pedig 389,53 forinton jegyezték.

A forint a szerda délután elért szinten a hét eleji kezdéshez képest 0,3 százalékkal áll erősebben az euróval, 0,5 százalékkal erősebben a dollárral és 0,8 százalékkal erősebben a svájci frankkal szemben. A forint év eleje óta 2,1 százalékos nyereségre tett szert az euró, 3,6 százalékosra a dollár és 3,5 százalékosra a svájci frank ellenében.