Orbán Viktor és Mészáros Lőrinc

Elkerülte a kormány figyelmét Orbán baráti vállalkozóinak 117 milliárdos extraprofitja

Gazdaság

Miközben a kisvállalkozókat és a (kormány szerinti) átlagnál több áramot és gázt fogyasztókat agyonsarcolják, Orbán Viktor baráti “vállalkozói” továbbra is élnek, mint Marci Hevesen.Hihetetlen ütemben kebelezték be a kormányzattal jó kapcsolatot ápoló vállalkozók a magyar építőipar jelentős részét az elmúlt szűk egy évtizedben, több tízmilliárdos cégek nőttek ki néhány év alatt a semmiből, vagy majdnem a semmiből, ráadásul ezek a cégek jóval több profitot termelnek, mint a kevésbé jó politikai kapcsolatokkal rendelkező versenytársaik – írja szerdai cikkében a G7, kiemelve: találtak 1117 milliárd forint extraprofitot ott, ahová a kormány nem akar nézni.

A lap emlékeztet, hogy az építőipar számára kiemelkedően jól sikerült a 2021-es év, ezért is nehezen érthető, hogyan maradhatott ki a szektor a különadóval sújtott iparágak közül. Az egyetlen magyarázat csak az lehet, hogy az Orbán Viktor indoklásában szereplőkkel ellentétben itt nem a multik, hanem a kormányközeli vállalatok uralják az iparágat – véli a gazdasági portál.

Orbán: mindenki becsülje meg a munkahelyét; próbáljuk megmenteni a rezsicsökkentést

Mint írják, első ránézésre is szembetűnő, hogy a jó politikai kapcsolatokkal rendelkező cégek magasabb nyereséggel működnek, mint az átlag, ám kíváncsiak voltak, hogy mennyivel több profitot termelnek, illetve, hogy ez a jelenség mennyire tartós. Éppen ezért – amellett, hogy a ceginformacio.hu adatbázisából összehasonlítási alapnak lekérték az ezer legnagyobb építőipari vállalat pénzügyi mutatóit – összegyűjtötték a negyven vezető cég részletes adatait is, majd az utóbbi csoport vállalatait négy különböző kategóriába sorolták.

  • NER 1: Ebbe a csoportba azok a cégek tartoznak, amelyek olyan, a kormányzattal igazoltan jó kapcsolatot ápoló vállalkozók tulajdonában állnak, mint Mészáros Lőrinc, Szíjj László, vagy éppen Garancsi István.
  • NER 2: Az ebbe a kategóriába sorolt cégek tulajdonosainak nincs ugyan egyértelműen erős kötődése a kormányzó politikai elit szereplőihez, ám a cégek láthatóan betagozódtak a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe. Olyan vállalatokat soroltunk ide, amelyek rendszeresen indulnak közös közbeszerzéseken NER 1-es cégekkel, vagy például támogatják a Fidesz valamely kirakat focicsapatát, például a Felcsútot, vagy az Eszéket.
  • Magyar: Ebbe a csoportba azok a magyar tulajdonú cégek tartoznak, amelyek egyik NER-kategóriába sem kerültek be.
  • Nemzetközi: A nagyobb külföldi építőipari csoportok magyar leányai.

A végeredmény beszédes: a tizenöt legnagyobb árbevételű építőipari cégből kilenc NER 1-es csoportba tartozik. Tavaly például 84 milliárd forintnyi jövedelme volt a Fidesz-közeli vállalkozóknak a vizsgált építőipari cégeikből, miközben a Top 40 összes többi cége együttesen fizetett ki 39 milliárdot.