A gazdaságfejlesztési miniszter válasza a Ryanair nyilatkozatára

Gazdaság

A Ryanair vezérigazgatójának stílusa elfogadhatatlan és hagy maga után kivetnivalót – közölte a gazdaságfejlesztési miniszter szerdán az MTI-vel.

Közleményében a gazdaságfejlesztési miniszter kiemelte, “bárcsak akkor is ilyen gyorsan születnének meg a légitársaság válaszai, amikor a magyar állampolgárok fordulnak hozzá ügyfélpanasszal. Reméljük, hogy nem ilyen arroganciával kezelik az utasok problémáit, bár a kialakult gyakorlatuk nem túl empatikus a tapasztalatok szerint”.

“Nem értjük a kettős mércét. Ha a Ryanair ugyanilyen adót például Németországban, Hollandiában, Svédországban és Franciaországban gond nélkül, jogkövető módon befizet – és ezzel kapcsolatban semmilyen problémát nem jelez -, miért épp a magyar eljárással akad gondja”

– fogalmazott a gazdaságfejlesztési miniszter.

Hangsúlyozta, persze teljesen érthető, hogy egy multinacionális cég a profitot védi, nem pedig a magyar családokat. “Mindenkitől elvárjuk azonban a tisztességes és jogkövető magatartást – a Ryanairtől is. Aki pedig nem így lép fel, azzal szemben a magyar hatóságok intézkedni fognak” – fogalmazott.

A Ryanair küld egy példányt a Közgazdaságtan hülyéknek című könyvből a gazdaságfejlesztési miniszternek