MNB: hiányosan ellenőrizte kiszervezett tevékenységeit a Genertel Biztosító

Gazdaság

Az MNB 22 millió forint bírságot szabott ki a Genertel Biztosítóra, miután hiányosságokat tárt fel az ügymenet kiszervezésének ellenőrzése, a kgfb-szerződések állománykezelése, kárrendezése, illetve a casco és kgfb szerződéseknél az ügyfelek jogainak érvényesíthetősége terén – tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerdán az MTI-t.

A közleményben kiemelték: a jogsértések nem érintik a társaság megbízható működését, ugyanakkor az MNB arra kötelezte a biztosítót, hogy április 29-ig igazolja a feltárt problémák megszüntetését.

Az MNB 2018. április 28-tól tekintette át a biztosító működését. Megállapította, hogy a társaság – amely több irányítási feladatkört, illetve kiemelten fontos tevékenységet külső szolgáltatóval működtet – nem építette ki a kiszervezett tevékenységgel arányos belső kontrollrendszert. Ez akadályozza az érintett tevékenységek felett a Genertel megfelelő ellenőrzését és irányítását.

A biztosító emellett egyes kiszervezett tevékenységeknél nem a jogszabályi előírások szerint állapította meg azok kiemelten fontos jellegét, és hiányzott a kiszervezett tevékenységek teljes körű nyilvántartása is. A biztosító által kiszervezett informatikai tevékenységeknél olyan hiányosságok merültek fel, amelyek gyengítették a biztosítási adatokat nyilvántartó IT-rendszerek védelmét.

A Genertel adatfeldolgozási, nyilvántartási rendszere több esetben nem támogatja a jogszabályszerű működést – állapította meg a jegybank. Hiányosságok merültek fel a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás (kgfb) esetében például a központi kötvény- és kártörténeti nyilvántartás részére történő adatszolgáltatásnál – részletezte.

Az MNB ismertette: a biztosító a gépjármű-biztosítási üzletágak kárrendezése területén több fontos részfolyamat teljesítési határidejét nem rögzítette nyilvántartó rendszereiben. Más esetekben a társaság túllépte a rögzített kárrendezési határidőket, de olyan jogsértő gyakorlatra is volt példa, amely lehetővé tette ügyek lezárását a kár teljes körű kifizetése nélkül.

A vizsgálat feltárta továbbá, hogy a biztosító több esetben a kgfb szerződések terhére történő kárrendezés során nem tett eleget a károsultak tájékoztatási kötelezettségének sem. Hiányosságokat állapított meg továbbá az MNB a Genertel casco és kgfb biztosítási szerződéseinek néhány tartalmi eleménél, többek között olyan területeken, amelyek az ügyfelek jogainak érvényesíthetőségét befolyásolták – írta az MNB közleményében.

MTI