Mészáros Beatrix

Mészáros Lőrinc alapítványa további negyedmilliárd forintot oszt szét civil szervezetek között

Európa

Újabb támogatásokról döntött a Pro Filii Alapítvány: további negyedmilliárd forinttal segíti a civil szervezeteket és magánszemélyeket.

A Mészáros Csoport alapítványa az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében azt írta: a második negyedévben benyújtott mintegy 520 pályázó összesen 3 milliárd 117 millió forint támogatást igényelt a Pro Filii Alapítványtól, a kuratórium döntésének értelmében végül 47 pályázatot bíráltak el kedvezően, csaknem 252 millió forint értékben. A Pro Filii Alapítványt a Mészáros Csoport azzal a szándékkal hozta létre 2021 végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalását a támogatást igénylőknek is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegye.

Az idei második negyedévben beérkező 520 pályázatból a cégcsoport vezetőiből álló bírálóbizottság javaslatára a kuratórium tíz magánszemély 50,8 millió forintos, valamint 37 civil és nonprofit szervezet 201,2 millió forintos támogatásáról döntött. A Pro Filii Alapítvány céljával összhangban előnyben részesültek azok a kérelmek, amelyek egészségügyi-, szociális- vagy más okból hátrányos helyzetű gyermekekkel foglalkoznak, a támogatás segítségével pedig szélesebb körű segítségnyújtás valósítható meg – írták.

Ezért az alapítvány a maximálisan támogatható tízmillió forinttal segíti a többi között a Miskolci Autista Alapítványt, a fogyatékossággal élő gyermekek nevelését segítő Otthon XVI. Alapítványt és a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségét, de támogatásban részesül egy a gyermekbántalmazás korai felismerésében segítő program is. Hozzátették: az alapítvány hozzájárul egy négyéves kislány kétoldali csípőrekonstrukciós műtétéhez is és tízmillió forinttal támogatja az ország egyetlen felnőtt mobil intenzív ellátóegységét működtető Inter-Európa Mentőszolgálat Közhasznú Nonprofit Kft.-t, amely a támogatás segítségével lecserélheti a naponta 3-5 kritikus állapotú beteg és sérült ember sürgősségi szakellátását végző rohamkocsiját.

A tájékoztatás szerint a pályázók többségében szociális és egészségügyi programok megvalósítására kértek támogatást. Az alapítvány kulturális és sporttámájú pályázatokat is elfogadott: az Innovációs Sport Alapítvány támogatása hátrányos helyzetű gyermekeknek teszi lehetővé, hogy dzsúdóedzéseken vegyenek részt, a Rearticon Iparművészeti Egyesület pedig a kuratórium kedvező döntésének köszönhetően rendezheti meg idén is a szokásos adventi iparművészeti bazárt.

A legtöbb pályázat a Kelet-magyarországi régióból érkezett, az alapítvány által támogatott programok azonban az ország valamennyi térségére kiterjednek. A közleményben idézték Tóth Krisztinát, a Mészáros Csoport kommunikációs igazgatóját, aki a második negyedéves pályázati elbírálásokról azt mondta, csaknem megháromszorozódott a Pro Filii Alapítványtól igényelt pályázati összeg, ami azt jelzi, hogy a civil és nonprofit szervezeteteknél, valamint magánszemélyeknél is ismertté és népszerűvé vált az alapítvány tevékenysége. Tóth Krisztina – aki az alapítvány bírálóbizottságának is elnöke – úgy fogalmazott, hogy a Mészáros Csoport karitatív tevékenységével “eddig is kitűnt a hazai üzleti szférából”, a sok színvonalas pályázati kérelem pedig ennek folytatására ösztönzi őket.