Wizz Air koronavírus-szűrés Debrecenben

Szlovéniában szeptember óta nem volt ilyen kevés napi új fertőzött

Európa
Koronavírus

Szeptember óta nem regisztráltak ilyen kevés napi új fertőzöttet Szlovéniában, mint az elmúlt 24 órában, és fokozatosan felgyorsult az oltás üteme is.

Az elmúlt nap 57 új esetet jegyeztek fel, s ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 254 ezret. Az elmúlt napon két beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4708-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 203-an vannak kórházban, 51-en közülük intenzív osztályon.

A múlt héten 132 ezer embert oltottak be, ami 30 százalékkal több, mint egy héttel korábban.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 718 078-an kaptak, közülük 478 027-en már a második adagon is túl vannak. Ez az oltásra jogosult népesség 41,6, illetve 27,7 százaléka.

A szomszédos Horvátországban az elmúlt 24 órában 43 új fertőzöttet azonosítottak, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírusban megfertőződöttek száma elérte a 357 608-at. A vírus okozta Covid-19 szövődményeinek következtében öten haltak meg, ezzel a járvány halálos áldozatainak száma 8091-re emelkedett. Kórházban jelenleg 580-an beteget ápolnak, közülük 49-en vannak lélegeztetőgépen.

Az országban valamelyest csökkent az oltakozási kedv. Szakemberek szerint először fordulhat elő, hogy több a vakcina, mint az oltásra jelentkezők száma.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 338 154-en kaptak védőoltást, közülük 565 519-nek már a második adag vakcinát is beadták. Ez a felnőtt lakosság 40, illetve 17 százaléka.

MTI: Kriják Krisztina

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük