Romániában egy ezrelék alá csökkent a fertőzési ráta

Európa
Koronavírus

Romániában egy ezrelék alá csökkent szerdán a fertőzési ráta, vagyis a lakosság kevesebb mint egy ezreléke kapta el a koronavírus-fertőzést a megelőző – statisztikai szempontból már feldolgozott – kéthetes időszakban.

A legmagasabb fertőzési rátájú térségek – Fehér megye (1,46), Kolozs megye (1,43) vagy Bukarest (1,42) – is már a járványügyi korlátozások szempontjából küszöbértéknek számító másfél százalékos fertőzési ráta alá került.

Az egyezrelékes ráta is fontos küszöb, mert ott, ahol ennél lassúbb a fertőzés terjedése, már minden diák (nemcsak a végzősök és az alsó tagozatosok) látogathatja az órákat, de ezt nem az országos átalag alapján, hanem a helyi járványügyi mutatók alapján, településenként döntik el.

A harmadik hullám tetőzése óta szerdán ötödször szerepelt a napi jelentésben ezernél kevesebb új fertőzött, de ez az első alkalom, amikor a mutató hitelességét nem kérdőjelezi meg az, hogy hétvégi időszakot vagy a szokásnál jóval kevesebb kiértékelt tesztet tükröz.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) által szerdán közölt 930 új fertőzést több mint 34 500 teszt kiértékelése alapján diagnosztizálták, ami 2,7 százalékos találati arányt jelent.

Csökkent a nyomás az egészségügyi ellátórendszeren is, szerdán 6000 alá csökkent a kórházi ápolásra szoruló koronavírus-fertőzöttek száma, és a járvány tetőzésekor Covid-kórházzá, illetve úgynevezett Covid-támogatókórházzá minősített egészségügyi intézmények egymás után térnek vissza eredeti szakosodásukhoz, hogy visszafogadhassák más betegségekben szenvedő pácienseiket.

Szerdán az intenzív terápiás osztályokon még 874 súlyos állapotban lévő koronavírusos beteg életéért küzdöttek az orvosok. Szerdán újabb 98 halálesetet jelentettek, ez alig marad el az utóbbi két hét átlagától.

MTI: Baranyi László

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük