Lengyelországban hamarabb nyílnak meg a kulturális intézmények

Európa

A tervezett időponthoz képest nyolc nappal korábban, május 21-én nyílnak meg Lengyelországban újból a koronavírus-járvány miatt bezárt kulturális intézmények – közölte szerdai sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő, utalva a javuló fertőzöttségi adatokra.

A mozik, színházak, hangversenytermek az egészségügyi szabályok betartása mellett fognak működni. A nyitás korábban bejelentett ütemtervéhez képest egy nappal korábban, május 28-án nyithatnak az edzőtermek, a szoláriumok és az uszodák is.

Az éttermek változatlanul május 29-én kapnak zöld jelzést a nyitáshoz. A szállodák már szombaton fogadhatták az első vendégeket.

A kormányfő egyúttal arra szólította fel a lengyeleket, hogy minél többen iratkozzanak fel oltásra. Bejelentette: hamarosan lehetővé teszik a 16-17 évesek oltakozását is a Pfizer-BioNTech vakcinájával.

A Covid-19 elleni oltásra jogosult mintegy 31 millió felnőtt lakost számláló Lengyelországban szerdáig közel 14,3 millió oltást adtak be, ezen belül több mint 3,8 millió ember már a teljes kétdózisú oltásban részesült. A kimutatott, illetve tünetmentes vírusfertőzésen átesettekkel együtt az egészségügyi tárca becslései szerint a lakosság 50-60 százaléka rendelkezik már ellentestekkel.

Folyamatosan csökken a fertőzések száma, szerdai adatok szerint egy nap alatt 4255 új fertőzést mutattak ki. Kifejezetten a Covid-19 miatt egy nap alatt 87 ember, a Covid-19 és más betegségek együttes megléte miatt pedig 256 ember hunyt el.

Jelenleg 14 359 fertőzött szorul kórházi kezelésre, 6051-gyel kevesebb, mint egy héttel ezelőtt.

MTI