A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével indul az első magyar nyelvű kurzus a Courserán

A Coursera több mint  száznyolcvan felsőoktatási intézménnyel működik együtt, több mint négyezer  online egyetemi kurzust kínálnak minden tudományterületen. A Szegedi Tudományegyetem közreműködésével először érhető el teljesen magyar nyelvű tananyag a népszerű oktatási portálon.

Új oktatási módszer a Budapesti Metropolitan Egyetemen

Hazánkban is gyakorlati oktatási módszerként jelent meg az üzleti gondolkodást igénylő hackathon. Az eredetileg a startup-szférában alkalmazott metódus nem csak kiegészíti az akadémiai tudást, de akár egy-egy saját vállalkozás ötletének alapját is jelentheti. A Budapesti Metropolitan Egyetem (METU) a Nestlével közösen szervezett hackathont.

Debreceni Egyetem

200 egyetemista 800 fiatalt mentorál a Tanítsunk Magyarországért programban

Négy egyetem – Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs – kétszáz hallgatója nyolcszáz 7. osztályos általános iskolást mentorál a Tanítsunk Magyarországért program keretében – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtökön Debrecenben.

A bírósági határozat ellenére engedély nélkül működik az MNB-alapítvány doktori iskolája

A szomszédos lakók panaszának helyt adva még szeptember elején vonta vissza a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az MNB-alapítvány doktori iskolájának helyt adó épületének használatbavételi engedélyét.

Kiemelkedő eredményt értek el a kolozsvári egyetem magyar közgázos hallgatói egy norvégiai versenyen

Az erdélyi magyar nyelvű közgazdászképzés máig legkiemelkedőbb hallgatói eredményét érték el a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézetének diákjai 2019. október 7. és 11. között a norvégiai Bergenben megrendezett világszínvonalú NHH International Case Competition nemzetközi esettanulmány versenyen.

Miért nem hiszünk a tudósoknak?

Mitől lesz valaki oltásellenes? Vagy klímaváltozást tagadó? Egyáltalán: miért válik valaki elutasítóvá tudományosan bizonyított tényekkel szemben? Ezt vizsgálta egy amerikai pszichológusokból álló csoport, amely kimutatta: sok esetben okos és iskolázott emberek is szkeptikusok a tudománnyal szemben. Amíg a szomszéd Pista oltásellenes, de ezzel senkinek nem okoz kárt, addig az a magánügye. Amikor viszont a tudománnyal […]