Négy és fél évet kapott a baranyai férfi, aki féltékenységében leszúrta feleségét

Rendőrség

A Pécsi Törvényszék a 2021. november 22-én megtartott nyilvános tárgyaláson É. J. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 4 év 6 hónap börtönre és 4 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. Megállapította, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható.

A bíróság által megállapított tényállás lényege szerint a vádlott és a sértett házastársak, korábban mindketten kamionsofőrként dolgoztak külföldön. Később a vádlott megromlott egészségi állapota miatt már nem tudott dolgozni, folyamatosan otthon tartózkodott, felesége ezalatt tovább dolgozott külföldön, de időnként hazalátogatott. A vádlott rendszeresen nagy mennyiségű alkoholos italt fogyasztott, féltékeny volt a feleségére, és ittas állapotban azt hangoztatta, hogy megöli a feleségét, felgyújtja a házukat, majd magával is végez. Többször közölte a sértettel, hogy válni akar és a sértett – a vádlott nagymértékű italozása miatt – szintén válni szeretett volna.

2020. november 13-án a sértett repülővel érkezett haza külföldről, ekkor a vádlott Budapesten fogadta, majd együtt utaztak haza Mohácsra. Másnap délelőtt a sértett, a korábbi kapcsolatából származó fiával személygépkocsival ment el autót vásárolni, azonban a személygépkocsi elromlott, szerelőt kellett hívniuk, ezt a sértett a vádlottal telefonon közölte.

A sértett ezt követően rokonához, családi rendezvényre ment, onnan a kora esti órákban tért haza.

A vádlott a felesége telefonhívását követően ideges lett amiatt, hogy a személygépkocsijuk lerobbant. Ekkor, 15.00 óra után vásárolt fél liter vodkát, amit megivott, majd vett még fél litert és abból is ivott. Este 20.00 óra körül érkezett haza a sértett, akit az erősen ittas vádlott felelősségre vont az elromlott gépkocsi miatt, illetve megfenyegette, hogy megöli, felgyújtja a házat és öngyilkosságot követ el. Továbbá közölte vele, hogy válni akar, de amit ajándékba adott a feleségének, azt megtartja magának.

A sértett ekkor átment a közelben lakó fiához és annak élettársához, ahol arany ékszereit levette, közölte, hogy a férje megint részeg és fenyegetőzik, emiatt hagyja ott az ékszereit, majd hazament.

2020. november 14-én 20 óra 30 perc körüli időpontban a sértett töltőre tette a szobájában a mobiltelefonját, amikor a vádlott egy 12 cm pengehosszúságú késsel belépett a szobába, ahol a sértett – mivel a vádlott ittassága miatt nem szokott emlékezni arra, hogy korábban miket mondott – hangfelvételre kapcsolta a mobiltelefonját, így rögzítette a cselekmény során elhangzottakat.

A vádlott a féltékenysége miatt megöléssel fenyegette a sértettet azzal, hogy magával is végezni fog. A vádlott a sértett felé lépett és a sértett felső testét a nála lévő késsel négyszer megszúrta. A két hasi és két mellkasi szúrás elszenvedése során a sértett védekezett. A negyedik sérülését követően megragadta a vádlott kést tartó kezét, aki erre a bal csuklója felett a karján megharapta, ekkor a kés eltört.

A sértett a történteket követően kimenekült a szobából, átment a fiáékhoz és kérte, hogy értesítsék a rendőrséget. A vádlott ezalatt keresett egy kötelet, hogy öngyilkosságot kövessen el, de ezt megakadályozták. A sértett nő a történtek során könnyebb sérüléseket szenvedett. Mind a négy szúrt sérülése – mélyebb szúrás esetén – közvetlen életveszélyt vagy halál bekövetkezését is előidézhette volna.

Az ügyész súlyosítás, míg a vádlott és védője elsődlegesen eltérő minősítés, másodlagosan a büntetés enyhítése végett jelentettek be fellebbezést a határozattal szemben, így az ítélet nem jogerős.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.