Lovasi András

Sztárfellépőkkel szórakoztat idén is a Nagyerdei Szabadtéri Színpad

Kultúra

Műfaji sokszínűség a 23. évad programsorozatában (2017. június 10 – szeptember 9.):

Klasszikus és kortárs, illetve magyar és külföldi vígjátékok, bohózatok, kabaré, daljáték-kámedi, koncertszínházi ősbemutató, klasszikus és kortárs Broadway-musical, népi táncjáték, kortárs táncjáték, könnyűzenei koncertek, kertmozi, jazzmozi és családi programok várják az érdeklődőket.

Az idei színházi programsorozatban 11 vendégtársulat 15 produkciójában – a Főnix Rendezvényszervező saját bemutatóival együtt – idén mindösszesen 20 nagyszínpadi előadás lesz látható a debreceni Nagyerdei Szabadtéri Színpadon. A zenei programsorozatban pedig 8 produkciót láthat a nagyérdemű.

Táncprodukciótól táncprodukcióig ível a Nagyerdei Szabadtéri Játékok kereken háromhónapos színházi programsorozata, melyekre külföldi vendégeinket is elvárjuk. Idén nyáron sem marad színvonalas táncprodukciók nélkül a debreceni közönség: két nyelvfüggetlen – egy néptánchagyományokra épülő és egy modern – magyar táncszínpadi alkotással várjuk a Szabadtéri Színpadra hazai és külföldi táncszerető nézőinket.

Az ország legnagyobb színházai immár hazajárnak Debrecenbe!

Együttműködő partnerek: Budapesti Operettszínház, Csokonai Színház, Játékszín, L’art pour l’art Társulat, Madách Színház, Orlai Produkciós Iroda, Thália Színház.

Új partnerek: Békéscsabai Jókai Színház, Esztergomi Várszínház, Híd Média Kft., MACIVA Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft., Magyar Teátrum Közhasznú Nonprofit Kft., Zalai Nyári Színházak Nonprofit Kft., a József Attila Színház, Kecskeméti Katona József Színház, Karinthy Színház, Szegedi Kortárs Balett.

Idei vendégvárosaink: Eger (A dzsungel könyve, Traviata) után 2017-ben egy helyett két vidéki város, Szeged (Carmina Burana) és Kecskemét (János vitéz) városát, illetve egy-egy produkcióját látjuk vendégül az idei Nagyerdei Szabadtéri Játékok keretében.

EDDIGI NÉZŐSZÁMOK, EREDMÉNYEK:

Az elmúlt három év nézőszámai pozitív tendenciát mutatnak.

2014: átlagosan 700 fő per előadás; 2015: átlagosan 725 fő per előadás. A 2016-os látogatottság ismét megfelelt az előzetes várakozásnak, sőt a színházi programok mellett az egyéb rendezvények (koncertek, filmvetítések) látogatottsága is dinamikusan növekedett. Összesen: 25.525 fő vett részt programjainkon. Az idei célkitűzés tovább növelni a nézői számot, összesen 27.000 főre.

2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi programjainak sztárfellépői:

Balla Eszter, Baronits Gábor, Csányi Sándor, Csonka András, Debreczeny Csaba, Dobó Kata, Dolák-Saly Róbert, Erdélyi Tímea, Foki Veronika, Gazdag Tibor, Gubás Gabi, Gubik Petra, Janza Kata, Juronics Tamás, Kálloy Molnár Péter, Kékkovács Mara, Kerekes Éva, Klem Viktor, Kocsis Dénes, Kovács Patrícia, Laár András, Lengyel Tamás, Lévay Viktória, Magyar Attila, Marton Róbert, Mészáros Árpád Zsolt, Molnár Piroska, Nagy Sándor, Németh Kristóf, Papadimitriu Athina, Pápai Erika, Peller Anna, Pethő Zsolt, Pindroch Csaba, Schell Judit, Simon Kornél, Szabó Kimmel Tamás, Szászi Móni, Szente Vajk, Szerednyey Béla, Szilágyi Tibor, Szomor György, Szulák Andrea, Tóth Eszter, Vida Péter, Zöld Csaba.

2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok színházi programjainak rendezői, illetve koreográfusai:

Fekete Péter, Hercz Vilmos, Juronics Tamás, Kapitány Iván, Nagy Viktor, Novák Eszter, Réthly Attila, Szente Vajk, Szilágyi Tibor, Szirtes Tamás.

2017-ben a Nagyerdei Szabadtéri Játékok zenei programjainak sztárfellépői:

Lovasi András, Péterfy Bori, Busa Pista, Falusi Mariann, Földes Eszter, Likó Marcell, Németh Juci, Varga Livius *** Karácsony János, Solti János, Veres Mónika Nika,Heincz Gábor Biga, Abrakazabra***Majsai Gábor***Csík zenekar és Presser Gábor