Ezer tenyészgalamb költözik Hajdúböszörménybe

Helyi hírek

A napokban egy újabb, korábban bérbe adott, leromlott állapotú épületrészt kapott vissza a böszörményi önkormányzat, ami a felújítást követően kistérségi mintaprogramnak ad helyet – olvasható a város közösségi oldalán.

A SZÖVÁLL egykori, pusztulásnak indult telephelyén működik ma a Hajdú tanya. Állattenyésztés és mezőgazdasági tevékenység zajlik itt közfoglalkoztatási program segítségével. A városvezetés célja, hogy értékteremtő és maradandó beruházások valósuljanak meg, így „Szárnyaló gazdaság” – Nemzeti Húsgalamb Program indul a Hajdú tanyán.

A Belügyminisztérium mintegy 40 millió forinttal támogatta a húsgalambtenyésztéshez szükséges helyszín kialakítást és az 1000 darab tenyészgalamb, valamint takarmány beszerzését.

A Belügyminisztérium által megbízott szakmai koordinátorokkal tartottak egyeztetést a városvezetők.

Márciusban már érkeznek is a tenyészgalambok. Az integrátori szerződés biztosítja a jövőben a kiszámítható felvásárlást, biztos piacot. A galambok gondozásával a hátrányos helyzetben lévők foglalkoztatását is segítik.

A Kormány célja ezzel a programmal, hogy az évszázados hagyományokkal bíró galambtartást ismét fellendítse Magyarországon – teszi hozzá a város közleményében.