Ásót vett kezébe a polgármester, őshonos fákat ültetnek a józsai Kiserdőbe

Helyi hírek

A Józsán élő közösségek is csatlakoztak a 2019 áprilisában Papp László polgármester által meghirdetett Debrecen, a „Mi kertünk” elnevezésű akcióhoz, melynek keretében májusban például 25 fát ültettek a Gönczy Pál utcai sportparknál. Az akció folytatódik: őshonos fákat ültetnek a Tócó-ér menti „Kiserdő” területére.

A Józsapark mögött, a Tócó-ér mentén található erdősávban tájidegen fajok – javarészt nemesfűz és óriásnyár – életkora elérte a negyven évet. Ezzel jóval meghaladták a biológiai koruk felső határát és az erdészeti gyakorlatban meghatározott vágásérettségi kort, balesetveszélyt jelentve a környező lakóházakra és az ott élőkre, közlekedőkre. Ezért ezeket a fákat 2019 márciusában kitermelték.

Azóta folyamatosan zajlik az erdőrészlet tereprendezése a vágástér takarításával, a tuskók eltávolításával és a talaj erdőtelepítésre való előkészítésével. A munkálatok első ütemében az erdőrészleten átvezető járdalapos sétaút mentén folyt a finom tereprendezés keretében tuskózás, valamint a talaj előkészítése, alkalmassá tétele a faültetésre. Az erdőrészlet fennmaradó területén – mintegy 2 hektáron – a második ütem részeként mostanra szintén befejeződtek ezek a munkálatok.

A szeptemberre tervezett erdészeti fatelepítést megelőzően a Tócó-ér és a Szent György templom irányába vezető járdalapos út mentén lévő területen 2019. július 16-án a Józsán élő közösségek tagjainak segítségével megkezdődött  50 darab konténeres, 2 méter magas, őshonos juharfa ültetése – a terület természetvédelmi státuszához és ökológiai jellegéhez illeszkedő módon, ligetes elrendezésben, három nagyobb facsoport kialakításával. A parkfák ültetése kiválóan illeszkedik az erdőrészlet területén folyó felújítási és rekonstrukciós munkálatok sorába, átmentet képezve ezzel az ősszel meginduló nagy területű telepítés felé. 

– Fontos számunkra, hogy a jövő nemzedék is egészségesen és zöld környezetben élhessen Józsán, ezért csatlakoztunk a polgármester kezdeményezéséhez és a „Mi kertünk” elnevezésű akcióhoz – fogalmazott a faültetési programon Balázs Ákos, a városrész önkormányzati képviselője.

– Józsa Debrecen egyik legdinamikusabban fejlődő és egyben legzöldebb városrésze. Nagyon örülök annak, hogy ezzel a fásítási programmal újjáéleszthetjük a Tócó-ér menti „Kiserdőt” – mondta Papp László polgármester.