21 betörés után kattant a bilincs Miskolcon

Rendőrség

A miskolci nyomozók két elkövetőt hallgattak ki gyanúsítottként, akiknek hétvégi házak voltak a célpontjai.

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 17 éves helyi fiúval és 36 éves társával szemben. Az elkövetők 2021. június 14-e előtt, Miskolcon a Wass Albert, és a Prizma utcákban található hétvégi házakba törtek be, és bekerített udvarokról loptak. A huszonegy alkalom során a tettesek leginkább tűzhelyet, fűnyírót, kerékpárt, tévét, lakás-felszerelési cikkeket tulajdonítottak el, az okozott kár meghaladja az egy millió forintot.

Az két elkövetőt az egyenruhások 2021. június 14-én és június 22-én elfogták, majd előállították őket a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az üggyel kapcsolatosan további nyomozási cselekmények várhatóak – tájékoztatott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.