Csőtörés: itt tartanak most a munkálatok

Helyi hírek

A sorozatos debreceni csőtörések nehéz feladat elé állították a Vízmű embereit. A vezérigazgató legfrissebb közleményét olvashatjuk:

A 2016. 05.02.-án történt csőtörés helyreállítási munkái az eredeti ütemterv szerint haladtak a hétvégén is. A pénteki napon a sikeres nyomáspróbát követően megkezdődött a vízvezeték feletti földfeltöltés elkészítése. A vezeték feletti 1 méter vastag földfeltöltés megfelelő védelmet biztosít a vezeték környezetében folytatódó további munkáknak. A munkálatok ezen fázisában kijelenthető, hogy a csőtörés javítása befejeződött. Ezt követően már csak a keresztező közműalagút javítása munkái, és a munkagödör feltöltése következett volna. A közműalagút látható szakaszainak visszabontása során azonban az derült ki, hogy a műtárgy és a benne vezetett csövek állapota rövid időn belüli felújításra szorulnak.  A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. középtávú tervei szerint a felújítás időpontja 2018. év lett volna.  A jelenlegi állapotok miatt – az önkormányzat útfelújítási terveit is figyelembe véve – arra a döntésre kellett jutnia az érintett cégeknek, hogy a felújítást előre kell hozni, és most kell megvalósítani a helyreállítási munkák során.

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. rekonstrukciós munkái során az út alatt a közműalagút előregyártott vasbeton födém elemeit fel kell szedni teljes szélességben. A közműalagútban elhelyezett összes vezetéket teljes hosszban ki kell cserélni és a közműalagút mindkét végfalát újra kell betonozni. A munkálatok során a közműalagút oldalfalából 30 cm-es sávot le kell vágni, hogy a vasbeton szerkezet felett is útalapot lehessen készíteni, tehermentesítve ezzel a közműalagút födémszerkezetét, és megakadályozva az új aszfalt burkolat repedését.

Az előrehozott, jelentős mértékű rekonstrukciós munkák szombat délelőtt meg is kezdődtek, hogy az eredetileg tervezet ütemterv szerinti forgalom visszaállítási határidő ne szenvedjen jelentősebb csúszást. A tervek szerint a csővezetékek cseréje vasárnap estére elkészülnek, és hétfőn megkezdődhet a vasbeton műtárgy felújítása.

A hétfőn kezdődő munkák az eddigi munkáktól eltérően, fokozott mértékű porral és zajjal járnak, ezért kérjük továbbra is a környező lakosság türelmét, és megértését.

Debrecen. 2016. 05. 09.

Debreceni Vízmű Zrt.

Ányos József

vezérigazgató