A magyar borászatok hittel, kitartással, hűséggel dolgoznak, lépést tartanak a technológia és fogyasztói szokások változásával, ennek köszönhetően pedig a magyar bor tovább tudta erősíteni hírnevét a világban – jelentette ki az Agrárminisztérium (AM) a tárca mezőgazdaságért felelős államtitkára kedden az év pincészete elismerés átadásán, amit idén a St. Andrea szőlőbirtok érdemelt ki.
Hubai Imre az AM keddi közleménye szerint az ünnepi eseményen arról beszélt, hogy a St. Andrea pincészetben a család nemcsak háttér és támasz, hanem többgenerációs sikertörténet. Olyan bővizű forrás, amely tele van építő energiákkal, tudással és tenni akarással. Ez a láthatatlan, mégis eleven összetevő méltán emelte nemzetközi szinten is a legnagyobbak közé Lőrincz Györgyöt és a St. Andrea pincészet borait. Egyben tovább erősítette az egri borvidék évszázados jó hírét – tette hozzá.
Az államtitkár a közlemény szerint kiemelte:
az idei díj, az Év Pincészete Magyarországon egyértelmű elismerése annak, hogy Egerszalókon a siker nem pusztán pillanatnyi állapot, hanem hosszú távú és komplex munka eredménye.
A St. Andrea a magyar borászat egyik legfényesebb csillaga. Borkészítési filozófiájuk fókuszában a termőhely központú borkészítés, a dűlőszelekció és a magas minőségű (Superior, Grand Superior) házasítások állnak.
Hubai Imre ismertette, hogy a kormányzati támogatásoknak köszönhetően a Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervben az idei évben csaknem 28 millió euró, a 2024-2027-es időszakra pedig összesen mintegy 112 millió euró forrás áll majd rendelkezésre.
A szőlőültetvények szerkezetátalakítási és átállítási támogatása pedig éppen ezekben a hetekben igényelhető. A pályázatok augusztus 15-ig nyújthatók be. A beruházási támogatások beadását pedig a szüret utáni időszakra ütemezték, ezeket az igényeket november 15. és december 15. között tudják majd beadni
– tette hozzá az államtitkár.
(MTI)